Lehet, hogy 20 millió rovarfaj él a Földön, és a legtöbb még azt sem tudja, hogy nem ismerjük

Van az a pillanat, amikor az ember nyáron kinyitja az ablakot, és három másodperc múlva úgy érzi, hogy a teljes rovarvilág beköltözött a nappaliba albérlőnek. Egy szúnyog a függönyön, egy moly a lámpánál, egy ismeretlen apróság a plafonon, amelyről senki sem tudja eldönteni, hogy ártalmatlan vendég vagy a természet apró, szárnyas adóellenőre.

És akkor jön a tudomány, és óvatosan közli: a Földön élő rovarfajok száma valószínűleg sokkal nagyobb, mint amit eddig pontosan ismertünk. Nem pár százalékkal. Nem is néhány ezerrel. Hanem akár milliókkal. Egyes becslések szerint 14–20 millió rovarfaj is létezhet bolygónkon.

Ez elsőre úgy hangzik, mintha valaki túl sok időt töltött volna egy nyári komposztáló mellett. Pedig a dolog nagyon is komoly. A rovarok ugyanis nem mellékszereplők a természet nagy előadásában, hanem gyakran ők mozgatják a díszletet, a világítást és néha még a büfét is.

A legtöbb rovar nem a piknikünkre pályázik

Amikor rovarokról beszélünk, sokak fejében azonnal megjelenik a szúnyog, a légy, a darázs és az a rejtélyes csótány, amelyik egyes filmek szerint túlélne mindent, még a rossz wifi-jelszót is. Pedig a rovarvilág ennél sokkal gazdagabb, furcsább és fontosabb.

A rovarok között vannak beporzók, talajlakók, lebontók, ragadozók, növényevők, paraziták és olyan apró specialisták, amelyek egyetlen növényhez, egyetlen élőhelyhez vagy egyetlen életmódhoz kötődnek. Sokukról még azt sem tudjuk, hogy léteznek. Nem azért, mert bujkálnak előlünk, bár némelyikük kétségkívül kiváló ebben, hanem mert a Föld hatalmas, a trópusi erdők sűrűk, a talaj mély, a lombok magasak, a kutatók pedig sajnos nem osztódnak olyan gyorsan, mint néhány rovarpopuláció.

A jelenleg leírt fajok csak a láthatóbb részei ennek az óriási élő hálózatnak. Képzeljük el úgy, mintha egy könyvtárban csak az első polcot katalogizáltuk volna, majd elégedetten kijelentenénk, hogy nagyjából tudjuk, mi van az egész épületben. A természet ilyenkor udvariasan köhint egyet.

Miért fontos, hogy hány rovarfaj él?

Lehetne legyinteni, hogy rendben, akkor nem tízmillió apró lény van, hanem húszmillió, de ettől még ugyanúgy zümmög a kert. Csakhogy a fajok száma nem puszta tudományos érdekesség. A biodiverzitás, vagyis az élővilág sokfélesége a természet stabilitásának egyik alapja.

Minél változatosabb egy rendszer, annál többféle szereplő tud részt venni benne. Ha eltűnik egy faj, néha más átveszi a szerepét. Ha viszont túl sok faj tűnik el egyszerre, a rendszer elkezd billegni. Mint amikor egy régi kerti székből kihúzunk egy csavart: elsőre még tart, aztán egyszer csak valaki leül rá, és méltóságteljes lassúsággal belezuhan a petúniába.

A rovarok beporoznak, lebontják az elhalt növényi anyagot, táplálékul szolgálnak madaraknak, békáknak, denevéreknek, gyíkoknak és számos más állatnak. Részt vesznek a talajképződésben, a tápanyagkörforgásban, és olyan ökológiai folyamatokban, amelyeket csak akkor veszünk észre, amikor már baj van velük.

Az ismeretlen fajok eltűnhetnek, mielőtt nevet kapnának

A legszomorúbb csavar az egészben az, hogy sok rovarfaj úgy tűnhet el, hogy soha senki nem írta le tudományosan. Nem kapott latin nevet, nem készült róla rajz, nem szerepel adatbázisban, nem lett belőle „új faj felfedezve” hír. Egyszerűen csak élt valahol egy erdőfoltban, egy hegyi réten, egy mocsaras völgyben vagy egy trópusi lombkoronában, aztán az élőhelye eltűnt. Ez kicsit olyan, mintha egy könyv úgy égne el, hogy senki sem olvasta. Csak itt a könyvnek hat lába volt, esetleg szárnya, és valószínűleg fontos szerepet játszott egy élőhely működésében.

Az élőhelyek pusztulása, a vegyszerek, a klímaváltozás, a fényszennyezés és az intenzív mezőgazdaság mind hatnak a rovarvilágra. Nem mindenhol ugyanúgy, nem minden fajra egyformán, de a trend sok helyen aggasztó. A rovarok nem csak azért fontosak, mert néha szépek vagy furcsák. Hanem mert a természet szövetének apró, de nélkülözhetetlen szálai.

Magyarországon is több világ rejtőzik egy réten

Nem kell az Amazonasig menni ahhoz, hogy rovarvilágot találjunk. Egy magyar rét, árokpart, erdőszél, gyümölcsös vagy vizes élőhely is elképesztő változatosságot rejthet. Aki valaha lehajolt egy virágzó vadmurok, cickafark vagy bogáncs mellé, láthatta, hogy ott valóságos miniatűr repülőtér működik. Apró legyek, méhek, darazsak, bogarak, poloskák érkeznek és távoznak, mindegyik a maga ügyével, mint egy nagyon kicsi, nagyon zümmögő ügyfélszolgálaton.

A baj csak az, hogy ezek az élőhelyek sokszor túlságosan rendezett világunk útjában állnak. A virágos gyepből rövidre nyírt pázsit lesz, az árokpartot lekaszálják virágzás előtt, az öreg fák eltűnnek, a változatos tájból pedig egyre gyakrabban lesz nagy, egyhangú felület.

Pedig a rovaroknak nem mindig kell vadon. Sokszor elég lenne egy kevésbé steril kert, néhány őshonos virág, egy el nem hordott avarkupac, egy darab korhadó fa, egy vegyszermentes sarok. A természet néha nem palotát kér, csak azt, hogy ne porszívózzuk ki alóla a világot.

A rovar nem ellenség, csak néha kellemetlen szomszéd

Persze nem kell úgy tenni, mintha minden rovarral örömkönnyek között kellene együtt élni. A szúnyog továbbra sem lesz a nyári esték költői dísze. A levéltetű sem válik szerethetőbbé attól, hogy ökológiai szerepe van. A darázs pedig a limonádéspohár körül továbbra is úgy viselkedik, mint aki társtulajdonos a teraszban.

De az általános rovarutálat veszélyes leegyszerűsítés. A rovarvilág nem egyetlen nagy „irtandó” kategória. Inkább elképesztően sokféle életforma gyűjtőneve, amelyek között vannak bosszantók, hasznosak, közömbösek, gyönyörűek, félelmetesek és egészen nevetségesen furcsák.

Ha valóban 14–20 millió rovarfaj él a Földön, akkor nem túlzás azt mondani, hogy a bolygó egyik legnagyobb ismeretlen birodalma ott zizeg, mászik, repül és rejtőzik körülöttünk. Mi pedig többnyire csak akkor figyelünk rá, amikor rászáll a szendvicsünkre.

A rovarok világa így egyszerre alázatra int és kíváncsivá tesz. Mert miközben azt hisszük, jól ismerjük a Földet, lehet, hogy egyetlen nyári mezőn több felfedeznivaló vár ránk, mint gondolnánk. Csak egy nagyító, némi türelem és az a bátorság kell hozzá, hogy ne csapjunk oda azonnal mindennek, ami mozog.