Két gyönyörű virágos minta, a rendkívül gazdag magyar hímző kultúrából.
Manapság reneszánszukat élik a hímzések: pólókon, táskákon, ruhákon bukkannak fel a gyönyörű virágos motívumok. A legtöbben csak annyit tudnak, hogy vagy matyó vagy kalocsai minta, de kevesen ismerik a kettő közti különbségeket.
Matyó
A messze földön híres matyó hímzés az egyik legrégibb hímzésfajta, nagyjából 200 éves múltra visszanyúló történettel. Motívuma a matyórózsa, a szívrózsa, a cserfarózsa, a cipe (cipő), a madár és a macskafark (csigavonal), körök és bimbók . Mezőkövesd, Szentistván és Tard térségében, az Alföld északi részén („Matyóföldön”) terjedt el ez a hímzés kultúra. Az 1900-as évek első évtizedeiben érte el csúcsát, ekkor készültek talán a legmutatósabb darabok. A matyó „íróasszonyok” legismertebb képviselője Kis Jankó Bori volt, aki a Magyar Népművészet Mestere díjat is kiérdemelte. A munkákhoz fekete klott és fehér vászonanyagot, gyapjú- és gyöngyfonalat használtak. Régen lepedőszélére, ing ujjára varrták a motívumokat. A színhasználat gazdag volt: piros, zöld, sárga, kék fekete, lila színekkel és ezek árnyalataival díszítették a mintákat.
XIX. század utolsó évtizedeiben egyre többféle motívumot hímeztek ki az asszonyok, köztük a pünkösdi rózsát, amely matyó rózsaként vált a legismertebb és legjellegzetesebb mezőkövesdi motívummá. Nem véletlen az sem, hogy az új stílusú vászonhímzések szín- és formavilága a Mezőkövesden igen nagy gazdagságot felmutató szűcshímzések mintavilágából táplálkozik. Az 1900-as évek elején a különböző rózsáknak, tulipánoknak, bimbóknak már se szeri, se száma. A színek használatában a piros mindvégig megőrzi dominanciáját, mellette azonban egyre nagyobb szerepet kapnak a zöld, a kék, a sárga, a lila, a rózsaszín árnyalatai.
Ma Mezőkövesden a Matyó Népművészeti Egyesület tagjai végzik az értékmentő és teremtő tevékenységet. Nekik is köszönhető, hogy még mindig élő a népművészetünk eme kincse. Kiváló alkotók élnek és dolgoznak itt, az eredetiség talajára építkezve, mégis valamiféle korszerűséggel átitatva hirdetik ma is a matyó, s reprezentáns szerepénél fogva az egész magyar népművészet egyedülálló szépségét és páratlan gazdagságát.
Kalocsai
A kalocsai hímzés fejlődése az 1860-as évektől követhető nyomon. Ebben az időben nyílt ugyanis egy előnyomda Kalocsán. Igen népszerűvé vált a lyukhímzés, melyet ütőfák segítségével előnyomtak. Ezzel a technikával készítették a vidéki parasztasszonyok főként a városi lakosság számára a lakás hagyományos ruhaféléit. A hímzett díszítések csak valamivel később jelentek meg a viseleti darabokon, ruhadarabokon (pl. az ingvállon). Az ún. íróasszonyok kék vagy lila festékbe mártott tollal rögtönözve rták elő a kalocsai mintákat az anyagra. Ők a korabeli asztalosok feleségei vagy lányai voltak, a kékre festett bútorokat virágmotívumokkal díszítették. A “pingálással” (ez a bútorok és szobabelsők díszítése virágmintákkal) ezért is gyakran összefonódott a hímzés története.
A XIX. század végére a hímzés egyre kedveltebbé vált, megjelentek új stílusjegyek és technikák is. Az ókalocsai hímzéseket még az egyszínű, tiszta fehér motívumok jellemezték, melyekkel használati tárgyaikat, vagy a bérhímzésben varrt textíliákat díszítették. A színek igazi megjelenése a nagyatádi cérnagyár megnyitásához köthető (1912). Innentől kezdve könnyen beszerezhetővé váltak a színtartó fonalak – ahogyan a kalocsai asszonyok mondják a hímző fonalat: pamuk. Az 1930-as évektől szinte tobzódtak a színek a kalocsai hímzéseken és a parasztlányok öltözetén. A színes kalocsai hímzés kibontakozásában nagy szerepet játszott Kovácsné Király Ilus hímzőasszony is. A legismertebb, alkalmazott sajátos, helyi elnevezésű színek: tulipiros, lángszín, borszín, libazöld, irigysárga, fecskenyakvörös, vadgalambkék, gálickék, bársonykék.
A mintavilágban a természetábrázolás dominált, igen elterjedtek voltak a virágmotívumok, az ibolya, csillagvirág, liliom, pillevirág, tulipán, szegfű, harangvirág, margaréta, orgona, fukszia, árvácska, rózsa, rózsabimbó, a híres kalocsai piros paprika, különböző bogyók, nefelejcs, gyöngyvirág stb. rajzolatai. Kedveltek voltak még a rozmaringos, szíves, kerekrúzsás, hosszúrúzsás, nyolcas, szőlőfejes, szilvamagos, szederindás, búzakalászos, pipacsos, harcsás minták is. A nagyobb mintájú virágokat (pl. tulipán, szegfű, rózsa, harangvirág) és a leveleket felezve rajzolták elő, és a virág vagy levél színének megfelelő szín két árnyalatával hímezték.
És hogy mi a különbség a két hímzés között?
Legszembetűnőbb az, hogy a matyó hímzésben a rózsa csak piros lehet, míg a kalocsai esetében több színű. A matyó hímzés az előrajzolással készült szűcshímzésből alakult ki. A kalocsai hímzés viszont elsősorban polgári igények kielégítésére, tanfolyamokon tanított, újabb stílusú, sablonnal sokszorosított és újabb technikákkal készült hímzés.
Ötlet: Divat & Stílus
