Ha valaha nézted az eget, és elgondolkodtál azon, miért nem integet vissza rád egy zöld kis lény egy fényes csészealjból, most kapaszkodj meg: lehet, hogy az idegenek… nos, egyszerűen nem vették a fáradságot.
Nem azért, mert félnek tőlünk. Nem azért, mert szuperszellemi energiafelhővé váltak. És nem is azért, mert már régen kihaltak. Hanem azért, mert nem érdekli őket. Legalábbis ezt állítja Dr. Robin Corbet, a NASA Goddard Központjának kutatója, aki egy igazán emberi magyarázattal állt elő az univerzum egyik legnagyobb rejtélyére: hol vannak az idegen civilizációk?
A „radikális hétköznapiság” – amikor a világűr nem sci-fi, hanem unalmas iroda
Corbet szerint túl sokat feltételezünk az idegenekről. Hogy kíváncsiak. Hogy aktívan kutatnak. Hogy óriási lézerekkel világítanak bele a kozmoszba. Hogy Dyson-gömböket építenek a csillagaik köré.
És mi van, ha nem? Mi van, ha ők is ugyanarra a problémára jutottak, mint mi a hétfő reggeli meeting előtt: “Ehhez most nincs kedvem.”
A kutató ezt nevezi radikális hétköznapiságnak: a legegyszerűbb, legunalmasabb magyarázat gyakran a helyes. Vagyis az idegenek lehetnek itt… csak éppen nem kapkodják el a kapcsolatfelvételt.
Miért ne utazzanak a csillagok között? Drága, veszélyes, és unalmas is lehet
Corbet szerint ha egy civilizáció elér egy bizonyos technológiai szintet, könnyen arra juthat: intersztelláris utazás? Hát, köszönöm szépen, de nem.
– Túl nagy energia.
– Túl nagy kockázat.
– Túl kevés haszon.
És mi van, ha a sokadik találkozás után már rájönnek: „Hát ők is csak esznek, szaporodnak, és megpróbálnak működtetni egy társadalmat. Ebből nekünk már megvolt elég.” Ezt hívja Corbet a kozmikus kiégésnek – amikor a galaktikus felfedezők ráunnak a nagy kalandra, és inkább otthon maradnak.
A galaxis tele lehet civilizációkkal… csak épp nem vagyunk nekik túl érdekesek
Ahelyett, hogy üzenetbe vagy lézernyalábokba ölnék az energiát, az idegenek egyszerűen “elengedik” a kommunikációt. Maximum némi rádiós “szivárgást” hagynak hátra – gyenge jeleket, amelyek nem nekünk szólnak, csak véletlenül sodródnak az űrben.
Corbet szerint, ha találunk is ilyet, nem kell világrengető technológiai áttörést várni: „Lehet, hogy a felfedezés történelmi lesz, de technológiai szempontból csalódást okoz majd.”
Vagyis: belehallgatunk az univerzumba, várjuk a nagy idegen bölcsességet, és kiderül, hogy ők is csak rádiót hallgattak és főzős műsorokat néztek.
Az Univerzum tele lehet lusta, kényelmes civilizációkkal… pont, mint mi
Ahelyett, hogy szuperintelligens istenlények lennének, az idegenek lehetnek ugyanolyan földhözragadtak, mint mi:
– Ha nincs kedvük, nem mennek sehova.
– Ha semmi újat nem találnak, hazamennek.
– Ha túl drága az űrutazás, nem erőltetik.
És ezzel együtt a galaxis egy nagyon is emberi hely lehet: tele olyan civilizációkkal, amelyek azt mondják:
„Majd ők jönnek ide, ha akarnak valamit.” Mi pedig nézzük a csillagokat, és várjuk a csöngetést.
A tanulság? A világűr lehet tele élettel… csak épp egyikük sem kér különösebben belőlünk. És ebben, valljuk be, van némi megnyugtató is.
