Több mint ötszáz galamb egyetlen hátsó udvari épületben. Nem filmforgatás, nem performansz, hanem valóság: Észak-Karolinában, Greensboro városában állatmentők mintegy 550 madarat találtak egy elhagyott ház mögötti sufniban.

Az első bejelentés még „csak” 300 madárról szólt. Amikor azonban a Guilford County Animal Services és két charlotte-i madármentő szervezet munkatársai beléptek az épületbe, gyorsan kiderült: a szám jóval magasabb.

„Amikor beléptem, konkrétan leesett az állam” – nyilatkozta az egyik mentő, Dillya Eisert a WFMY csatornának. – „Azonnal látszott, hogy ez sokkal több háromszáznál. Egy pillanatra pánikoltam, aztán jött a gondolat: rendben, akkor dolgozzunk.”

Logisztika, állategészségügy, felelősség

Az akcióban állatgondozók, egy állatorvosi technikus és állatfelügyeleti szakemberek vettek részt. A galambokat több mint egy tucat ládába és szállítóboxba helyezték, majd a Carolina Waterfowl Rescue központjába vitték őket. A ház jelenleg üresen áll, a hozzátartozók szerint az alagsorban lakó bérlő tartotta a madarakat.

Az eset nem csupán egy extrém gyűjtés története. Rávilágít arra is, milyen gyorsan válhat az állattartás felelőtlenné, ha nincs megfelelő tér, higiénia és szakmai kontroll.

A galamb mint háziállat – tévhitek és tények

A galambokról sokaknak elsőként a „szárnyas patkány” jelző jut eszébe. Pedig a házi galamb (Columba livia domestica) rendkívül intelligens, tanulékony és szociális madár.

Az Avian Veterinarians Association (Madárállatorvosok Szövetsége) szerint megfelelő körülmények között a galambok kiváló társállatok lehetnek. Átlagos élettartamuk 10–15 év, nyugodt természetűek, és erős kötődést alakíthatnak ki gondozójukhoz. És ami sokakat meglep: kifejezetten szeretik a tisztaságot. Rendszeres fürdőzésre van szükségük friss vízben, és naponta hosszú időt töltenek tollazatuk rendben tartásával. A koszos városi galamb képe gyakran inkább a környezet állapotáról árulkodik, nem a madár természetéről.

Mikor válik túl sokká a „szeretet”?

Az 550 madár esete a túlzott állattartás – az úgynevezett animal hoarding – jelenségére is rámutat. Ilyenkor a tulajdonos gyakran jó szándékkal gyűjt állatokat, de idővel képtelenné válik biztosítani számukra az alapvető szükségleteket.

A madarak esetében ez különösen problémás lehet:

– megfelelő röptetőtér hiánya,
– nem kielégítő szellőzés,
– felhalmozódó ürülék miatti egészségügyi kockázatok,
– alultápláltság vagy fertőzések.

A galambok szívós állatok, de a zsúfoltság stresszt, immunrendszeri gyengülést és járványos betegségeket okozhat.

Sziklafalról a panelházra – a galamb urbanizációja

A városi galamb eredetileg szirti galamb volt (Columba livia), amely természetes élőhelyén tengerparti sziklafalakon fészkelt. Az emberi települések megjelenésével azonban a magas épületek, hidak és templomtornyok tökéletesen utánozták ezt a környezetet.

A galamb az egyik legkorábban háziasított madárfaj: már az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban is tartották húsáért, trágyájáért és – később – üzenetközvetítő képességéért. A postagalambok évszázadokon át katonai és polgári kommunikációs eszközként szolgáltak.

A modern városi állomány nagy része elszabadult vagy elvadult házi galambok leszármazottja. Amit ma „városi kártevőként” látunk, az valójában egy évezredek óta az emberhez kötődő faj.

Közegészségügyi tévhitek – valóban veszélyesek?

A galambokat gyakran hozzák összefüggésbe különféle betegségekkel. Fontos azonban árnyalni a képet. Valóban léteznek olyan kórokozók – például bizonyos gombák vagy baktériumok –, amelyek galambürülékkel szennyezett, rosszul szellőző környezetben problémát okozhatnak. Ezek azonban jellemzően nagy mennyiségű, felhalmozódott ürülékkel és tartós expozícióval függnek össze. Egy egészséges, megfelelően tartott galamb – rendszeres takarítás és higiénia mellett – nem jelent nagyobb közegészségügyi kockázatot, mint más dísz- vagy haszonmadár.

A „szárnyas patkány” kifejezés inkább kulturális stigma, mint tudományos kategória. A városi problémák többsége a túlzott etetésből, az építészeti kialakításból és az ember–állat együttélés hiányos szabályozásából fakad.

Galambok a városainkban – néhány beszédes adat

Egy nagyobb európai vagy észak-amerikai városban a galambállomány létszáma több tízezerre, sőt egyes metropoliszokban százezres nagyságrendre tehető. A populáció mérete szorosan összefügg az élelmiszer-hozzáféréssel: ahol rendszeres az etetés – akár szándékosan, akár hulladékon keresztül –, ott a számuk gyorsan növekszik.

A galambok évente akár 5–8 alkalommal is költhetnek, egy fészekalj általában két tojásból áll. Ez a szaporodási stratégia teszi lehetővé, hogy állományuk gyorsan regenerálódjon.

Ökológiai szempontból a városi galamb nem csupán „túlélő”. Táplálékforrása lehet ragadozó madaraknak – például vándorsólymoknak –, amelyek az elmúlt évtizedekben éppen a galambállomány miatt települtek vissza több nagyvárosba. Így a galamb jelenléte közvetetten hozzájárulhat a városi ökoszisztéma sokszínűségéhez.

Mi lesz velük most?

A mentett madarakat jelenleg etetik, vizsgálják és rehabilitálják. Az egészséges egyedek örökbefogadhatók lesznek, miután állatorvosi ellenőrzésen esnek át. A galambtartás azonban nem díszlet. Megfelelő méretű röptető, rendszeres takarítás, kiegyensúlyozott táplálás, állatorvosi ellátás és napi foglalkozás szükséges hozzá. A 10–15 éves élettartam pedig hosszú távú elköteleződést jelent.

Több mint mentés

Az észak-karolinai eset túlmutat egy helyi beavatkozáson. Arra emlékeztet, hogy a társállattartás felelősség, nem mennyiségi verseny.

A galamb nem kártevő. Nem városi díszlet. Élőlény, amely – megfelelő körülmények között – tiszta, intelligens és ragaszkodó társ lehet. És néha több száz élet múlik azon, hogy valaki időben kopogtat-e egy sufniajtón.