Megjósolta az időjárást is.
Immár 15. alkalommal kereste a Magyar Haltani Társaság az Év halát, idén is 3 jelölt közül került ki a győztes. A voksok 49%-át a réti csík kapta, maga mögé utasítva a gardát, a 3. helyre pedig a laposkeszeg futott be.
A réticsík a szárazság idején nagyrészt kiszáradó mocsarak jellemző hala, de előfordul sekély tavakban, öreg holtágakban és iszapos csatornákban, valamint nagyobb folyók hullámtéri gödreiben, a főmederben azonban ritkán található meg.
A réticsík erősen megnyúlt, vaskos testű halunk, testhossza meghaladhatja a 30 centimétert. Alapszíne okkersárga, a háta sötétbarna, igen gyors és erőteljes kígyózó mozgásra képes. Jellemzője, hogy oxigénszegény viszonyok közt is megél, mert vérerekben gazdag utóbele képes oxigént felvenni a lenyelt levegőből. A saját maga által kimélyített gödrökben még akkor is életben maradhat, amikor a mocsár vize eltűnik s a lágy iszap felszíne cserepesre szárad. Csíkra éhes elődeink ilyenkor ásóval, kapával forgatták ki a földből.
Apró fenéklakó állatokkal táplálkozik, de különböző növényi részeket és szerves törmeléket is fogyaszt. A vízszabályozást megelőzően rendkívül gyakori volt hazánkban, a nagy mocsarak felszámolásával azonban megfogyatkozott a hazai állomány, erre tekintettel védelmet élvez. Valamikor időjósnak is tartották, mivel a vihar közeledését a légnyomás megváltozásával megérezve mozgása megélénkül, és gyakran a felszínre úszik levegőért. Amíg nagy lápjaink és mocsaraink „éltek”, népélelmezési cikknek számított a réticsík. A növényekben gazdag, iszapos medrű vizekben ma is sokfelé megtalálható, de az állományai kicsinyek és veszélyeztetettek, ezért védettek.
Forrás: haltanitarsasag.hu
