A Bermuda-háromszög neve már önmagában is olyan, mintha egy kalózos kalandregény első fejezete volna. Három pont a térképen – Florida, Puerto Rico és Bermuda – és rengeteg eltűnt hajó, repülő, meg persze rengeteg fantázia. A 20. század közepén a sztori úgy terjedt, mint a vihar előtti pletyka: „ez a tenger megeszi a gépeket!”
A legenda legikonikusabb epizódja az 1945-ös Flight 19 esete: öt amerikai haditengerészeti bombázó indult gyakorlórepülésre… és nem tért vissza. A hajóroncsokat és a repülőket persze azonnal a Bermuda-háromszög „éhségének” tulajdonították. Innentől a mítosz önálló életre kelt, és minden újabb eltűnésre úgy csaptak le az újságok, mintha egy óceáni szellem kézzel írt üzenete lenne.
Amikor a legenda széttépődik – és alatta ott a valóság
Aztán jött 1975, és egy Larry Kusche nevű kutató, aki egyszerűen elrontotta a bulit. Könyvében nem Atlantisz romjait kutatta, nem is tér-idő kaput keresett – csak megnézte a tényeket. Kiderült, hogy a legtöbb „eltűnés” túlzás, pontatlan beszámoló vagy teljesen hétköznapi baleset volt. Sőt: statisztikailag sem tűnt ki a háromszög semmilyen különös baleseti aránnyal. Más szóval: az óceán pont annyira veszélyes, mint máshol. Se több, se kevesebb.
A tudomány és a fantázia versenye
Persze, amíg nincs logikus magyarázat, addig a képzelet serényen dolgozik. A háromszöget már összekötötték Atlantisz titkos technológiájával, tér-idő örvényekkel, sőt olyan univerzum-kapukkal is, amelyek egyenesen egy párhuzamos világba szippantják a gyanútlan matrózokat.
A „természetes” elméletek között sem volt hiány kreativitásból: például, hogy metánbuborékok törnek fel a tengerfenékről, és egyszerűen felborítanak hajókat. Csakhogy a US Geological Survey szerint az elmúlt 15 000 évben a környéken nem történt számottevő gázkitörés. Így ez az elmélet is szépen elsüllyedt.
A valódi bűnös: időjárás, aminek nincs humorérzéke
Hitelesebb gyanúsítottak persze akadnak. Ez a térség híres a hurrikánokról – és a 20. század közepe előtt a pilóták és kapitányok még nem kaptak pontos előrejelzéseket. Az óceánon pedig egy rossz döntés néha végzetes.
Egy kutatás még azt is felvetette, hogy a találkozóban lévő viharfrontok hatalmas, akár 30 méteres „ördög-hullámokat” hozhatnak létre. Laboratóriumi körülmények között tényleg sikerült ilyen tarajokat létrehozni – amelyek gond nélkül elsüllyesztenének egy hajót. De arra nincs bizonyíték, hogy ezek a Bermuda-háromszögben ténylegesen előfordulnának.
Magnetikus anomáliák? Azok sincsenek. Egyetlen „érdekesség”, hogy a 20. század elején a mágneses és a földrajzi észak pont a térségben esett egybe, ami okozhatott félrenavigálást – de ez azért messze van a „tenger démonai elcsavarták a kompaszt” típusú magyarázattól.
Miért él mégis a mítosz?
A válasz egyszerű: mert szeretjük a titkokat. A misztikus történetek izgalmasabbak, mint a meteorológia vagy a navigációs hibák listája. Ha egyszer egy legenda beindul, minden új baleset automatikusan rákerül a Bermuda-háromszög számlájára. A sajtó pedig imádta a szenzációt.
A modern radarok, műholdak és nyomkövetők korában viszont sokkal nehezebb „rejtélyt” kreálni. A repülők és hajók útvonalai követhetők, az adatok pedig könnyen igazolják: semmivel sem történik több baleset ott, mint a világ más forgalmas tengeri útvonalain.
És a végén kiderül: a háromszög nem is éhes
A Bermuda-háromszög tehát nem titkos portál, nem elátkozott terület, és nem is egy óceáni szörny vacsorázóhelye. A tudomány finoman, aprólékosan és teljesen unalmasan – éppen ezért megbízhatóan – megmutatta: a jelenség nem több mint túlzó történetek, navigációs hibák, viharok és sok-sok emberi fantázia keveréke.
De azért valljuk be: még mindig jólesik egy kicsit borzongani rajta. Hiszen misztikum nélkül sokkal unalmasabb lenne a világ – de néha pont az a legérdekesebb, amikor a valóság csapja arcul a legendát.
