A mimóza (Mimosa pudica) első ránézésre ártatlan kis növény: finom levelek, kecses habitus, és egy látványos mozdulat, amelyet minden gyerek ismer – ha hozzáérsz, összecsukódik. A legtöbb ember legfeljebb ennyit tud róla. A tudósok azonban évtizedek óta gyanítják, hogy ennél jóval több rejlik benne. A legújabb kutatások pedig egyre határozottabban állítják: a mimóza emlékszik.
Nem, nem úgy, mint mi. Nincsenek neuronjai, nincs agya, sem idegrendszere. Mégis képes tanulni, megjegyezni ingereket és különbséget tenni ártalmatlan és veszélyes hatások között. A jelenség annyira meghökkentő, hogy sokáig még a kutatók sem akarták elhinni.
Amikor a mimóza megtanulja, hogy felesleges félni
A növénytan egyik klasszikus – és nem véletlenül sokat vitatott – kísérlete Monica Gagliano nevéhez fűződik. A kutató, Monica Gagliano – aki úttörő a növényi viselkedéskutatás területén, és sokak által vitatott alak, mert az eredményei megkérdőjelezik a hagyományos „növények nem tanulnak” nézetet – mimózákat ejtegetett néhány centiméter magasból puha felületre. A növény ilyenkor reflexszerűen becsukja leveleit, mintha védekezne.
Csakhogy néhány ismétlés után a mimózák felhagytak a védekezéssel. “Rájöttek”, hogy az inger ártalmatlan, és többé nem pazaroltak energiát az összecsukódásra. A meglepő az volt, hogy a növények még napokkal később is emlékeztek, és nem estek vissza a reflexes viselkedésbe, pedig közben más ingereket is kaptak. Ez olyan jelenség, amelyet az állatvilágban tanulásnak nevezünk. A növények körében azonban ez szinte felfoghatatlan.
De hogyan „jegyez meg” valamit egy növény?
A tudósok két fő elmélet között ingadoznak. Az egyik szerint a mimóza sejtjeiben molekuláris szintű változások történnek, amelyek mintegy „memóriát” hoznak létre. A másik szerint a vízáramlás és turgornyomás finom szabályozása adja a növény „emlékezőmechanizmusát”. Bár az agy mint struktúra teljesen hiányzik, a sejtek belső hálózatai és ioncsatornái meglepően hasonló logikával reagálhatnak ismétlődő ingerekre.
A legfrissebb vizsgálatok kimutatták, hogy a mimóza különbséget tud tenni:
– esőcsepp,
– enyhe érintés,
– erősebb mechanikai hatás, vagy
– a már ismert, ártalmatlan ingerek között.
Magyarán: nem csak reagál, hanem szelektál. És ez már a viselkedéstudomány határvidéke.
Valóban „haragtartó” a mimóza?
A „haragtartás” persze emberi túlzás, de a jelenség, amelyre utal, valós. A mimóza akár hetekig is őrizheti azt a viselkedési mintát, amelyet a kísérlet során „megtanult”. Ha tegnap sokszor ért inger, ma már nem reagál ugyanúgy – sőt, lehet, hogy egyáltalán nem csukódik össze.
A növény tehát nem haragszik, de számontartja, mi történt vele. És ennek megfelelően változtat a viselkedésén, hogy energiát spóroljon.
Sok kutató szerint ez az egyik legjobb bizonyíték arra, hogy a növényi viselkedés egy olyan tudományterület, amelyet még alig kezdtek feltérképezni. Lehet, hogy a növények érzékelése és „gondolkodása” jóval összetettebb, mint eddig hittük.
Tanulhatunk-e valamit a mimózától?
A mimóza példája azt mutatja, hogy a természet a legegyszerűbb élőlényekben is elképesztő adaptációkat rejt. A növény ugyanis pontosan tudja, mikor érdemes energiát fektetnie a védekezésbe, és mikor nem. Ez a fajta rugalmas alkalmazkodás pedig olyan stratégia, amelyet az ember is megirigyelhetne.
A tudomány még csak most kezdi kapargatni a növényi emlékezet felszínét. De egy biztos: a mimóza már régóta jegyzetel. Csak csendben, zölden és észrevétlenül teszi.
