Kevés kínosabb dolog történt a tudománytörténetben annál, mint amikor valaki Nobel-díjat kap egy szenzációs magyarázatért – aztán kiderül, hogy a nagy áttörés valójában félreértés volt. Johannes Fibiger neve pontosan ezért maradt fenn. Nem azért, mert megfejtette volna a rák egyik nagy titkát, hanem mert az ő története lett az egyik legismertebb példája annak, hogy még a tudomány legnagyobb díja is rákerülhet egy hibás következtetésre.

1926-ban fiziológiai és orvosi Nobel-díjat kapott azért, mert úgy tűnt, sikerült bizonyítania: egy élősködő féreg rákot okozhat. Akkor ez valóságos tudományos bombának számított. Ma viszont már tudjuk, hogy a történet jóval zavarosabb volt, és a díjat egy olyan magyarázatra ítélték oda, amely később nem állta ki az idő próbáját.

Fibiger 1867. április 23-án született, de az évfordulónál sokkal érdekesebb az, hogyan lett egy látványos kísérletből Nobel-díj, majd tudománytörténeti figyelmeztetés.

A féreg, amelyről elhitték, hogy megfejti a rákot

A Nobel-díj hivatalos indoklása szerint Fibiger a „Spiroptera carcinoma” felfedezéséért kapta az elismerést. A korabeli elképzelés lényege az volt, hogy egy fonálféreg lárvái – csótányokon keresztül – bejutnak a patkányok szervezetébe, és a gyomorban vagy a nyelőcső környékén daganatokat indítanak el.

Ez a 20. század elején óriási szenzációnak számított. A rák oka akkoriban még sokkal homályosabb volt, mint ma, és az a gondolat, hogy egy jól körülhatárolható kórokozó idézhet elő rosszindulatú daganatot, nagyon erős, elegáns és kísérletileg is látványos magyarázatnak tűnt.

A Nobel-bizottság szemében ez azért volt különösen jelentős, mert úgy látszott: Fibigernek sikerült laboratóriumi állatokban mesterségesen rákot előidéznie. A hivatalos Nobel-anyagok ma is úgy fogalmaznak, hogy a díjat ezért a felfedezésért ítélték neki.

Itt csúszott félre a Nobel-történet egyik leghíresebb magyarázata

A nagy tévedés nem egyszerűen az volt, hogy „nem ugyanazt látta, amit kellett volna”. Több rétegű tudományos félreértésről volt szó.

Az egyik probléma az volt, hogy a Fibiger által megfigyelt elváltozások egy részét később nem valódi rosszindulatú daganatnak, hanem inkább gyulladással és szövettani átalakulással összefüggő állapotként értelmezték újra. Vagyis amit ő ráknak gondolt, az legalább részben nem klasszikus rákos folyamat volt.

A másik, még fontosabb hiba az ok-okozati viszony félreértése volt. Későbbi vizsgálatok szerint a férgek önmagukban nem voltak sem szükséges, sem elégséges okai a daganatképződésnek. A kísérleti állatok táplálkozása, különösen az A-vitamin-hiány, döntő szerepet játszott az elváltozások kialakulásában. Más szóval: Fibiger nem pusztán egy kórokozó hatását látta, hanem egy sokkal összetettebb, táplálkozási hiánnyal is terhelt modellt.

A rejtett tényező, amely mindent átírt

A későbbi szakirodalom egyik legfontosabb következtetése az lett, hogy Fibiger kísérleti állatai nem megfelelő étrenden éltek. Ha ezt a hibát kiküszöbölték, a féregfertőzés már nem ugyanúgy vezetett a leírt daganatos elváltozásokhoz.

Ez különösen tanulságos tudománytörténeti pillanat. A kutatás felszínen nagyon meggyőző volt: volt kórokozó, volt kísérleti állat, volt látványos szövettani eredmény. Csakhogy a háttérben egy rejtett változó dolgozott, amelyet akkor még nem kezeltek kellő súllyal. A történet egyik kulcsszereplője tehát végül nem maga a féreg, hanem az A-vitamin-hiány lett.

Tényleg semmit sem ért az egész, vagy csak rosszul olvasták a jeleket?

Nem egészen, és ettől igazán érdekes a történet. Fibiger nem csaló volt, és nem légből kapott dolgot állított. Abban a korban valóban komoly eredménynek tűnt, hogy valaki kísérletesen összekapcsol egy élőlényt és a daganatos elváltozást. Munkája nagy hatást gyakorolt a rákok kísérletes kutatására, még akkor is, ha a konkrét következtetése később hibásnak bizonyult.

A Nobel-díj történetével foglalkozó elemzések szerint ez inkább klasszikus tudományos tévedés volt: egy akkor hihető, részben alátámasztott, de végül rossznak bizonyuló értelmezés. Vagyis nem egyszerű botrány, hanem annak példája, hogy a tudomány néha éppen a legmeggyőzőbb pillanataiban tud melléfogni.

Hogyan lett ebből a Nobel-díjak egyik legkínosabb melléfogása?

Azért, mert utólag nagyon látványos lett a kontraszt a díj súlya és az eredmény valódi tartóssága között. Fibiger a rák okának megfejtéséért kapott Nobel-díjat, csakhogy az általa javasolt ok nem bizonyult helyesnek.

Ráadásul a korszakban más, később sokkal jelentősebbnek bizonyuló rákkutatási eredmények is versenyben voltak. A történészek gyakran említik például Katsusaburo Yamagiwa munkáját, aki kátránnyal kísérletesen idézett elő daganatot, és akinek eredménye utólag sokkal szilárdabbnak látszik. A Nobel azonban nem neki jutott.

Ezért Fibiger neve ma egyfajta figyelmeztető jelként él tovább: a tudományos konszenzus néha túl korán születik meg, és még a legnagyobb díjak sem garanciái annak, hogy egy magyarázat végleg igaznak bizonyul.

Miért érdemes ma is emlékezni erre a tudományos bakira?

Nagyon is aktuális leckét. A tudományban a meggyőző történet, a látványos kísérlet és a tekintélyes intézményi jóváhagyás együtt sem jelent végső igazságot. Fibiger esete arra emlékeztet, hogy a kutatási eredményeket nemcsak ünnepelni, hanem újra és újra ellenőrizni is kell.

És talán van ebben valami megnyugtató is. A tudomány nem attól erős, hogy soha nem téved, hanem attól, hogy a tévedéseit idővel képes kijavítani. Johannes Fibiger Nobel-díja ma már nem egy diadalmas végpontnak látszik, hanem egy izgalmas, kissé kínos, mégis nagyon emberi állomásnak a rák kutatásának hosszú történetében.

Források

– Nobel Prize hivatalos oldala Johannes Fibiger 1926-os orvosi Nobel-díjáról és a díj indoklásáról.
– Carl-Magnus Stolt, George Klein, Alfred T. R. Jansson: An analysis of a wrong Nobel Prize – Johannes Fibiger, 1926: a study in the Nobel archives. Advances in Cancer Research, 2004.
– J. C. R. Clemmesen és más történeti-szakirodalmi összefoglalók Fibiger kísérleteiről, a Gongylonema neoplasticumról és az A-vitamin-hiány szerepéről.