Egy 115 millió éve elpusztult ragadozó dinoszaurusz lábcsontjának belsejében olyan mikroszkopikus struktúrákat találtak, amelyek vörösvérsejtek maradványainak bizonyultak. Még ennél is különösebb, hogy kémiai vizsgálatokkal a hemoglobin egyik kulcsfontosságú alkotóelemének, a hemnek a nyomait is sikerült kimutatni. Ez nem azt jelenti, hogy folyékony dinoszauruszvér került elő, és természetesen nem arról van szó, hogy valaki hamarosan DNS-t von ki belőle egy Jurassic Parkhoz. A felfedezés mégis alapjaiban változtathatja meg azt, mit gondolunk a több mint százmillió éves fosszíliákban fennmaradó biológiai nyomokról.

Egy fiatal ragadozó csontja őrizte meg a meglepetést

A vizsgált fosszília az Aratasaurus museunacionali nevű, két lábon járó ragadozó dinoszaurusztól származik. Az állat mintegy 115 millió éve élt a mai Brazília északkeleti részén, és körülbelül három méter hosszú lehetett. A példány csontjai Ceará államban, egy gipszbányából kerültek elő, és a vizsgálatok alapján az állat mindössze néhány éves lehetett, amikor elpusztult.

A Curtin Egyetem Kliti Grice által vezetett nemzetközi kutatócsoportja a végtagcsontok belsejében található egykori vérerek járatait vizsgálta. Ezekben sok apró, ellipszis alakú képződményt találtak, amelyek méretük, alakjuk és elhelyezkedésük alapján vörösvérsejtekre emlékeztettek. Önmagában azonban a hasonlóság még kevés lett volna ahhoz, hogy valódi dinoszauruszvér-maradványokról beszéljenek. Ezért több egymástól független kémiai és mikroszkópos módszert vetettek be. Az eredmények ugyanabba az irányba mutattak: a sejtszerű képződményekben a hemhez köthető molekuláris jelek és az ahhoz kapcsolódó vas, nitrogén és szén is jelen volt.

A vér eltűnt, de a kémiai ujjlenyomata maradt

A hem a hemoglobin kulcsfontosságú része, amely az élő szervezetben az oxigén szállításában játszik szerepet. A dinoszaurusz csontjában természetesen már nem eredeti, friss hemoglobin volt jelen, hanem az évmilliók során átalakult molekuláris maradványok. Ez fontos különbség. A felfedezés nem azt jelenti, hogy egy fiola 115 millió éves vér maradt volna érintetlenül a kőzetben, hanem azt, hogy az egykori vér bizonyos szerkezeti és kémiai nyomai elképesztően hosszú időn keresztül fennmaradhattak.

A kutatók szerint ebben különleges ásványosodási folyamat játszhatott szerepet. A vörösvérsejtek helyén mangántartalmú hausmannit ásvány alakult ki, amely mintegy természetes időkapszulaként stabilizálhatta a sejtformákat és egyes kémiai komponenseket.

Ehhez nagyon különleges temetkezés kellett

Az Aratasaurus valószínűleg gyorsan került olyan üledékbe, ahol kevés oxigén állt rendelkezésre, miközben intenzív mikrobiális folyamatok zajlottak. Ezek a körülmények különleges ásványképződést indíthattak el, amely még azelőtt rögzítette bizonyos szövetek szerkezetét, hogy azok teljesen lebomlottak volna.

A kutatócsoport kollagénhez kapcsolható aminosavakat is talált. Ezek azonban szintén nem épen megmaradt fehérjék, hanem olyan molekuláris nyomok, amelyek arra utalnak, milyen szerves anyag volt egykor jelen. Éppen ezért a felfedezés egyik legfontosabb tanulsága nem az, hogy „megmaradt egy dinoszaurusz vére”, hanem az, hogy a fosszilizálódás jóval több információt őrizhet meg egy állat eredeti biológiájából, mint korábban feltételeztük.

Egyszer talán azt is jobban megérthetjük, hogyan működött egy dinoszaurusz teste

A csontok hagyományosan az állatok alakjáról, növekedéséről és mozgásáról mesélnek. Ha azonban a fosszíliákban egykori vérből, fehérjékből vagy más szövetekből származó kémiai nyomok is megbízhatóan felismerhetők, abból a fiziológiáról is új információkat nyerhetünk.

A kutatók hosszabb távon például azt remélik, hogy hasonló leletek segítségével közelebb kerülhetünk a kihalt állatok anyagcseréjének és oxigénszállításának megértéséhez. Ehhez természetesen sok további fosszília vizsgálatára és rendkívül szigorú ellenőrzésre lesz szükség, mert ilyen ősi szerves maradványoknál mindig kulcskérdés a szennyeződés kizárása.

A 115 millió éves csont azonban már most is különleges üzenetet hordoz. Egy dinoszauruszból nemcsak a csont formája maradhat meg, hanem olyan mikroszkopikus és kémiai részletek is, amelyek egykor az állat ereiben keringő vérhez tartoztak.