Ha valaha is jönne a világvége, valószínűleg nem mi maradnánk talpon. Hanem a csótány. Vagy egy dögbogár. Esetleg egy fonálféreg, aki a konyhapadló repedésében nevetne a pusztulásunkon. Mert miközben az emberiség atombombát épített, a természet valahogy felkészült arra, hogy túlélje.

A mítosz, amit Hollywood terjesztett el

Az ötvenes évek atombombás filmjeiben rendszeresen szerepeltek sugárzástól óriásira nőtt rovarok. Az igazság persze kevésbé látványos, de annál érdekesebb. A csótányok és más rovarok nem immunisak a sugárzásra, csak jobban bírják, mint mi. Míg az emberi sejtek néhány száz radnyi sugárzástól végzetes károsodást szenvednek, addig egy csótány képes akár 10–15-ször nagyobb dózist is túlélni.

Miért épp ők?

A válasz a biológiában rejlik. Az ember sejtjei gyorsan osztódnak, így a DNS-hibák gyorsan halálossá válnak. A rovaroknál viszont a sejtosztódás lassabb, és a legtöbb életfunkció egyszerűbb. Emellett kitinpáncéljuk, kis testméretük és a vízmegkötési képességük mind segítik a regenerációt. Ráadásul sok faj képes lelassítani az anyagcseréjét – gyakorlatilag „hibernálódni” a sugárzás elüléséig.

A sugárzás utáni élet valós kísérletekben

A Hirosima és Nagaszaki utáni években a kutatók meglepve tapasztalták, hogy a rovarpopulációk viszonylag gyorsan visszatértek. Az 1986-os csernobili katasztrófa után ugyanez történt: a rovarok, pókok és madarak néhány év alatt újjáépítették az ökoszisztémát. Az embernek ez katasztrófa volt, a természetnek pedig… csak egy új terep.

Ma a „Csernobil-zóna” a világ egyik legfurcsább természetvédelmi területe: farkasok, bölények és bogarak élnek ott, ahol a Geiger-számláló még mindig kattog. Az evolúció láthatóan nem kérdez, csak alkalmazkodik.

A természet visszanevet

Miközben mi ólomfalakat építünk és sugárzásmérőket fejlesztünk, a természet már régen feltalálta a túlélés művészetét. Egy csótány nem fél a fénytől, a szagtól vagy a robbanástól – csak odébb megy, és újrakezdi. Az emberiség számára az atombomba a vég, a természetnek viszont csak egy új kísérlet az adaptációra.

És ha egyszer tényleg eljön az apokalipszis, ne lepődj meg, ha az első, ami megmozdul a romok alatt, nem emberi kéz lesz, hanem egy bogár lába. A természet mindig megtalálja a módját, hogy ránk kontrázzon.