1957. szeptember 19-én Nevada sivatagában olyasmi történt, amire addig még nem volt példa: a világ első földalatti atomrobbantását hajtották végre, mindössze 105 kilométerre a csillogó neonfényű Las Vegastól. A kísérlet a „Rainier” nevet kapta, és a hírhedt Nevada Test Site területén zajlott, amelyet az amerikai kormány az 1950-es években az atomkísérletek laboratóriumává változtatott. A környező települések lakói – köztük St. George, Utah államban – gyakran saját bőrükön érezték a tesztek következményeit.
A döntés a hidegháború árnyékában
Az Egyesült Államok Atomenergia Bizottsága (AEC) és a Védelmi Minisztérium engedélyezte a kísérletet. A hidegháború csúcspontján a cél kettős volt: folytatni a nukleáris fegyverkezési versenyt a Szovjetunióval, ugyanakkor megnyugtatni a közvéleményt, amely egyre hevesebben tiltakozott a légköri tesztek látható, radioaktív felhői ellen. A föld alá költöztetett robbanásokkal azt remélték, hogy a sugárzás „csapdába esik”.
Hogyan zajlott egy földalatti robbantás?
A „Rainier” esetében a robbanófejet nem egyszerűen elásták, hanem bonyolult alagútrendszert alakítottak ki a hegy belsejében. A 274 méter mélyen elhelyezett bombát vastag kőzetfalak vették körül, hogy elnyeljék a lökéshullámokat és felfogják a radioaktív anyagokat. A robbantást távolról, elektromos kábeleken keresztül indították be, a biztonsági központból. Amikor a detonáció bekövetkezett, a föld megremegett, és a lökéshullámokat több száz kilométerre is érzékelték. Bár nem emelkedett gombafelhő az égbe, a sivatag szíve alatt láthatatlan üregek és repedések keletkeztek.
A természet és az élővilág árnyékban maradt áldozatai
A robbanások közvetlen hatásai a kísérleti területre koncentrálódtak, de a radioaktív szivárgás a növényekre és állatokra is kihatott. A sivatagi növényzetben kimutatták a sugárzás nyomait, az apróbb emlősök és madarak populációi csökkentek a területen, és egyes fajok eltűntek a tesztek környékéről. A hosszú távú hatások kevésbé látványosak, de annál veszélyesebbek: a talajvíz és az ökoszisztéma sugárterhelése máig mérhető.
A láthatatlan következmények
Radioaktív szivárgás: bár a cél a szennyezés elszigetelése volt, repedéseken át mégis kijutott sugárzás a légkörbe.
A föld belsejének pusztítása: a kísérletek hatalmas üregeket és hasadékokat vájtak a kőzetbe, olykor a felszín is beszakadt.
Politikai robbanás: a tesztek hozzájárultak ahhoz, hogy 1963-ban megszülessen a Részleges Atomcsend Egyezmény, amely betiltotta a légköri, víz alatti és világűrbeli robbantásokat – a földalattiakat viszont engedélyezte.
Katonai előny: a kísérletek lehetővé tették az amerikai nukleáris fegyverek továbbfejlesztését, miközben a világ közvéleményét próbálták csillapítani.
A sivatag, amely ma is őrzi a titkot
Az 1957-es Rainier-kísérlet mérföldkő volt – de nem a biztonság garanciája. 1992-ig több száz földalatti teszt követte, amelyek maradandó geológiai és ökológiai sebeket hagytak a Nevada Test Site területén. A mérések szerint a talajban és a kőzetrétegekben ma is kimutatható radioaktív szennyezés található, bizonyos helyeken a háttérsugárzás többszöröse az átlagos természetes szintnek. Bár a terület zárt és ellenőrzött, a sugárzás emlékeztet rá: az ember nyomai nem tűnnek el nyomtalanul.
