A sarki róka első pillantásra olyan, mintha egy mesekönyvből lépett volna ki: puha bundás, apró, kíváncsi szemű, és úgy illik a hófehér tájba, mint egy gondosan elhelyezett dekoráció. Ám ha azt hisszük, hogy ezek a kis ragadozók egész nap csak szundikálnak vagy komótosan lépkednek a jégmezőn, akkor nagyot tévedünk. A műholdas nyomkövetés ugyanis olyan útvonalakat rajzolt ki, amelyek még egy tapasztalt hegymászót vagy egy logisztikai tervezőt is sokkolnának.
A kutatók éveken át szereltek fel könnyű GPS-jeladókat sarki rókákra, hogy feltérképezzék, hogyan közlekednek az Északi-sark kietlen világában. A felvételek azonban gyorsan felülírták az összes korábbi elképzelést. Kiderült, hogy a sarki rókák nemcsak kitartóak, de olyan kreatív – vagy kaotikusan logikátlan – útvonalakat járnak be, mintha egy hiperaktív navigációs algoritmus irányítaná őket.
A róka, aki úgy döntött, gyalog indul a másik kontinensre
Az egyik leghíresebb esetben egy fiatal nőstény róka egészen elképesztő rekordot állított fel. Norvégia Spitzbergák szigetéről indult, majd több mint 3500 kilométert tett meg alig néhány hét alatt. A kutatók először azt hitték, meghibásodott a jeladó, mert ép ésszel senki sem számított arra, hogy egy róka képes ilyen távot gyalog megtenni, ráadásul jégtáblákon ugrálva.
A róka ráadásul nem kényelmes, egyenes útvonalon haladt. A nyomkövetési térkép olyan kacskaringós mintázatot mutatott, hogy leginkább egy túlpörgött kisgyerek által rajzolt autópályára emlékeztetett. A róka hol órákig cikázott egy helyben, hol pedig a jéghegyek között kanyargott úgy, mintha a sarki széllel versenyezne.
Mit lát a róka, amit mi nem?
A kutatók szerint a sarki rókák „abszurd” útvonalainak több oka is lehet. Az első, hogy zsákmányszerzés közben követik a jegesmedvék vonulását, hiszen ők a leghatékonyabb „ételszállítók” – a rókák gyakran fogyasztják a medvék vadászatai után visszamaradó maradványokat.
A másik, sokkal meglepőbb tényező a szél. A sarki rókák képesek napokon át követni a szélirányokat, mert az utóbbi messzire hordja a táplálék szagát. Ez azt eredményezi, hogy a róka akár több száz kilométert is megtehet egyetlen illat nyomában, még akkor is, ha közben látszólag értelmetlenül cikázik.
Végül pedig ott van a jég mozgása. A sarki tengeri jég folyamatosan sodródik, gyakran gyorsabban, mint ahogy azt az ember elképzelné. A róka lehet, hogy csak áll a jégen és vár, miközben a jégtábla őt magát repíti száz kilométerrel arrébb – a nyomkövetés pedig úgy mutatja, mintha ő maga rohant volna át egy fél kontinensen.
Egy beépített GPS, amelyet még a tudomány sem ért teljesen
A sarki rókák elképesztő útvonalai azt mutatják, hogy ezek a kis állatok sokkal jobban alkalmazkodtak a szélsőséges körülményekhez, mint azt korábban gondoltuk. Úgy navigálnak a fehér, végtelen térben, mintha lenne bennük egy belső iránytű, amely egyszerre érzékeli a szeleket, a jég mintázatait, a szagokat és a zsákmánylehetőségeket.
A műholdas követések arra is rávilágítanak, mennyire sérülékeny ez az ökoszisztéma. A jégtakaró gyors változásai teljesen átrajzolhatják a sarki rókák vonulási útvonalait, és ezzel együtt az egész faj túlélési stratégiai rendszerét.
Ami biztos: ha az ember rábízna egy rókára egy térképet és egy útvonaltervet, a végére ugyanoda nem jutnánk el – de a róka valószínűleg sokkal kalandosabb és tudományosan sokkal izgalmasabb úton érkezne meg. És talán ez az egészben a leglenyűgözőbb: a sarki rókák úgy koordinálják életüket a világ legzordabb tájain, mintha tényleg beépített GPS-sel járnának – olyan rendszerrel, amelyet még a tudomány is csak most kezd megérteni.
