Szívet melengető történet.
Adva volt egy csapatnyi árva cica, akik mellé már nem jutott elegendő segítő kéz, hiszen etetni, szeretgetni, simogatni „kellett” volna őket. És adva volt egy idősotthon, ahol a lakók többsége időskori memóriazavarokkal, Alzheimer kórral, demenciával éli életét.
Az arizoniai Pima Állatvédelmi Központ és a Catalina Springs Memóriabetegek Gondozóközpontja gondolt egyet, és különös együttműködésbe kezdtek. Úgy döntöttek, hogy a cicák mellé hiányzó segítő kezeket az idősotthon ápoltjai között keresik meg.
Az újdonsült, kedves gondozók csapata nem tétlenkedik, máris megmentettek két cicust, akik az Őszibarack és Teknős nevet kapták. A macskák alig 20 dkg-t nyomtak, amikor gondozásba kerültek. A kétóránkénti etetés meghozta a sikert, néhány hét alatt megduplázták a súlyukat.
Az új kapcsolat nem csak a cicusoknak, de a 30 memóriazavarral küszködő páciensnek is fantasztikus örömöt jelent. Talán azt gondolnánk, hogy azoknak az embereknek, akiknek saját ellátásuk is nehézségekbe ütközik, nem érdemes ilyen feladatot adni. Viszont a gyakorlat éppen ellenkezőjét bizonyítja! Ezek az idős emberek éppen úgy szeretnének szeretni, és szeretve lenni, mint bárki más. Átérezvén a feladatuk fontosságát, a rájuk szoruló élőlények kiszolgáltatottságát, szárnyakat kapnak.
Az eredmények egészen elképesztőek. Számos rég eltemetett emlék kerül elő, sokan visszaemlékeznek arra, hogy gyerekkorukban kutyát, macskát tartottak.
Elég megnézni a mosolygó arcokat! Mindent elmondanak. Ezzel az együttműködéssel mindenki jól járt: boldog idős embereket és elégedett cicákat látunk a képeken. A memóriazavar nem azt jelenti, hogy eltűnik az emberből a szeretet képessége. Láthatjuk, hogy az mindig velünk marad.
