A tél hivatalosan is megérkezett, a nappalok rövidek, a hideg pedig makacsul marad. Mi emberek ilyenkor rétegesen öltözünk, többet alszunk, és gyakrabban keressük a radiátor közelségét. Az állatvilág viszont egészen más, gyakran meglepő megoldásokat választ a túlélésre. Van, aki egyszerűen „kikapcsol”, van, aki szó szerint lefagy, és akad olyan is, aki a lehető legfurcsább módon oldja meg a légzést.
Téli szundi, de nem egészen
A hüllők és a kétéltűek többsége nem téli álmot alszik, hanem úgynevezett téli nyugalmi állapotba vonul. Ez nem folyamatos alvást jelent, inkább egy hosszú, megszakításokkal tarkított pihenést. Időnként felébrednek, isznak egy kis vizet, majd visszahúzódnak – mintha csak ellenőriznék, megjött-e már a tavasz.
Ez a stratégia azért fontos, mert ezek az állatok nem képesek belső hőtermeléssel szabályozni a testhőmérsékletüket. Ha túl hideg van, lelassítanak, de teljesen „kikapcsolni” nem tudnak.
Békák, amelyek szó szerint lefagynak
Ha valaki látott már felvételeket arról, amikor Floridában egy hirtelen hidegfront hatására az iguánák átmenetileg mozgásképtelenné válnak és leesnek a fákról, akkor is meglepő lehet az erdei béka túlélési stratégiája. Ezek a békák a telet a talajon, avar alatt töltik, és hónapokra teljesen megfagynak. Nincs légzés, nincs szívverés, nincs agyi aktivitás.
Amikor tavasszal melegedni kezd az idő, egyszerűen „kiolvadnak”, és folytatják az életüket ott, ahol abbahagyták. Ez a módszer lehetővé teszi számukra, hogy nagyon korán, még más fajok előtt kezdjék meg a szaporodást.
Tollkabát és összebújás
Nem minden madár menekül délre a hideg elől. A cinegék, szajkók vagy bíborosok maradnak, és a túléléshez a tollazatukat használják fel. Télen egyes fajok új tollakat növesztenek, mások felborzolják a meglévőket, hogy szigetelő légpárnát hozzanak létre.
Ehhez jön még az összebújás: több madár egy helyen vészeli át az éjszakát, így kevesebb hő vész el. A tél közepén különösen értékesek az olyan növények, amelyek még ilyenkor is termést hoznak – és persze a gondosan tisztán tartott madáretetők.
A rák, amely inkább elássa magát
A kék rákok a telet nem jégen csúszkálva, hanem az iszapba ásva töltik. A mélyebb vízrétegekben eltemetkeznek, mozgásuk minimálisra csökken, anyagcseréjük lelassul. Nem alszanak klasszikus értelemben téli álmot, de szinte minden mást igen.
Amint a víz hőmérséklete újra emelkedni kezd, előbújnak, és folytatják aktív életüket – mintha csak egy hosszú, hideg szünetet tartottak volna.
Kagylók, cukorraktárral
Az osztrigák télen bezárják a „boltot”. Mivel a hidegben kevesebb az algából és planktonból álló táplálék, egyszerűen összecsukják a héjukat, és a nyáron felhalmozott cukortartalékokra támaszkodnak.
Egyetlen osztriga egy nap alatt akár több tízezer liter vizet is képes átszűrni kedvező körülmények között, télen azonban takarékra kapcsol. Ez a stratégia lehetővé teszi, hogy hónapokon át szinte teljes mozdulatlanságban vészeljék át a hideget.
Igen, a teknősök a végbelükön át is lélegeznek
A tél egyik legkülönösebb túlélési trükkje a vízi teknősöké. Egyes fajok a hideg hónapokat a befagyott tavak fenekén töltik, miközben nem jönnek fel levegőért.
Ehelyett a testük hátsó részén, a kloáka nyálkahártyáján keresztül vesznek fel oxigént a vízből. Ez az úgynevezett kloákális légzés lehetővé teszi számukra, hogy hosszú ideig a víz alatt maradjanak – még akkor is, amikor a felszínt vastag jégréteg borítja.
Amit a tél végül megtanít
A tél az állatvilágban nemcsak túlélésről szól, hanem alkalmazkodásról is. Van, aki alszik, van, aki megfagy, van, aki elássa magát, és van, aki egészen szokatlan megoldást talál a légzésre. Ezek a stratégiák mind ugyanarra a problémára adnak választ: hogyan lehet átvészelni azt az időszakot, amikor az élet feltételei a legszűkösebbek.
