Izolálás a pestis idején.
A társadalmi távolság és a karantén nem új keletű dolog a világtörténelemben. A nagy járványok, pusztító betegségek idején már korábban is rájöttek az emberek arra, hogy a fertőzötteket lehetőleg izolálni kell és egymástól ajánlatos távolságot tartani.
Az első hivatalos kísérlet a karantén felállítására a mai Horvátországban, Dubrovnikban (korábbi nevén Raguzában) történt.
Az Adriai-tenger partján fekvő gyönyörű város már a középkorban is forgalmas kikötővel rendelkezett, ahova rengeteg áru és nem kevés ember érkezett a világ minden tájáról.
A 14. században, amikor a pestis kitört, elrendelték, hogy minden fertőzött területről érkező tengerésznek, kereskedőnek és árunak egy hónapot kell karanténban töltenie. Az érkezőket csak akkor engedték be a városba, ha az elzártság letelte után is egészségesnek bizonyultak.
A városhoz tartozott 3 lakatlan földdarab – Mrkan, Bobara és Supetar – itt kellett a karantént tölteniük az érintetteknek. Ez nem volt egy leányálom: a szigeteken semmi nem volt, még tető sem a fejük felett, így a várakozás majdnem olyan szörnyű volt, mint maga a betegség. A hatóságok ezért felhúztak néhány fából készült épületet, a 15. századra pedig egész infrastruktúra épült ki őrökkel, pappal, fodrásszal, orvosokkal. A területet magas falak védték.
1397-ben a városvezetés új rendeletet fogadott el, amivel szervezettebbé vált a karantén. Egészségügyi felügyelőket neveztek ki, büntetéseket vetettek ki azokra, akik megszegték a szabályokat.
Eredetileg 30 nap volt a várakozási idő (trentine), ami később 40 napra módosult (quarantena). Egyes szakértők szerint azért hosszabbították meg az időszakot, mert a 30 nap nem bizonyult elegendőnek a fertőzések megállításában, mások viszont úgy vélik, hogy a 40-es számnak vallási jelentősége van. Az biztos, hogy a 40 napos elzártság hatékonynak bizonyult (bubópestis esetében például a fertőzéstől a halálig 37 nap telt el).
1526-ban viszont minden óvintézkedés ellenére súlyos pestisjárvány pusztított, ami teljesen lebénította a várost 6 hónapra. 6 évvel később egy hatalmas lazareti (karanténra berendezett épületegyüttes) építése kezdődött Lokrum szigetén. 1590-ben egy másik lazareti épült Ploče-ban, 2 km-re Dubrovnik városától. Ez 10 többemeletes épületből állt, amiket udvarok választottak el egymástól, minden egység saját őrökkel és csatornarendszerrel rendelkezett. A városba belépő árukat kifüstölték, kiszellőztették, kiáztatták.
Azonban a bolháknak és a patkányoknak nem szenteltek kellő figyelmet, pedig ezek voltak a betegség elsődleges terjesztői. Csak vadonatúj árukat engedtek be a városba, a használt dolgok, például a ruhák azonnal a karanténba kerültek a viselőikkel együtt.
A lazaretik jól működtek és jelentősen visszaszorították a fertőzést. A Ploče-ban épült lazareti például ma is fennáll, napjainkban pihenési és szórakozási célokat szolgál.
Forrás: www.amusingplanet.com
