Van az a pillanat, amikor az ember kinéz az ablakon, meglát egy varjút a vezetéken, és nagyjából két dolgot gondol róla. Az egyik, hogy hangos. A másik, hogy biztos megint valami rosszaságon töri a fejét. Ez utóbbi talán közelebb áll az igazsághoz, mint elsőre hinnénk.
A varjúfélék ugyanis a madárvilág legokosabb szereplői közé tartoznak. Ide tartoznak többek között a varjak, hollók, szarkák, csókák és szajkók is. A velük kapcsolatos kutatások az elmúlt évtizedekben újra és újra ugyanabba az irányba mutattak: ezek a madarak nemcsak ügyesek vagy alkalmazkodók, hanem olyan problémamegoldó, tanulási és társas képességeket mutatnak, amelyek miatt a tudósok rendre a főemlősökhöz kezdik őket hasonlítani.
És igen, ez az a pont, ahol a kert végében mogyorót elrejtő szajkó hirtelen sokkal érdekesebb szereplő lesz, mint egy egyszerű „szép madár”.
Miért ennyire izgalmasak a varjúfélék?
Mert a madáragy méretéből első ránézésre senki nem tippelné meg, mire képesek. A varjúfélék agya kicsi, de nem buta. Sőt, épp az a tanulság velük kapcsolatban, hogy az intelligenciát nem lehet pusztán grammban mérni.
A legfontosabb különbség az, hogy a madarak előagyi területein, különösen a palliumban, nagyon sűrűn helyezkednek el az idegsejtek. Emiatt egy viszonylag kis agytömeg is meglepően nagy számítási kapacitással járhat. Másképp felépített rendszer, mint az emlősöké, de ettől még nagyon is hatékony.
Vagyis a varjúfélék úgy hoznak látványosan okos döntéseket, hogy közben nincs szükségük egy csimpánzméretű agyra hozzá. Ez kissé kellemetlen felismerés mindazoknak, akik még mindig a méretből indulnának ki.
1. Felismerik az emberi arcot — és sokáig emlékeznek rá
Ez az egyik legismertebb és legbizarrabbul emberközeli képességük. Amerikai varjakkal végzett kutatásokból kiderült, hogy az egyes emberek arcát képesek megkülönböztetni, és a veszélyesnek megismert személyre évekkel később is emlékezhetnek.
De nem ez a legizgalmasabb rész. A kutatások szerint ez az információ társasan is terjedhet. Magyarul: nemcsak az a varjú reagálhat rád ellenségesebben, amellyel eredetileg rossz élményed volt, hanem olyan másik madár is, amelyik csak „értesült rólad”.
Vagyis ha egyszer valamiért bekerülsz a helyi varjúközösség rossz nyilvántartásába, az nem feltétlenül egyéni ügy marad.
2. Eszközt készítenek — és nem is akárhogyan
A varjúfélék közül különösen a új-kaledóniai varjak lettek híresek arról, hogy ágakból, levelekből és más tárgyakból eszközöket készítenek. Nem egyszerűen „használnak valamit”, ami véletlenül kéznél van, hanem aktívan alakítják az adott problémához.
Vannak kísérletek, amelyekben ezek a madarak kampós eszközöket gyártottak, illetve több elemből álló, összetett szerszámot is össze tudtak rakni, ha a feladat ezt kívánta meg. Ez már nem az a szint, hogy „rájött, hogyan piszkálja ki a falatot”, hanem valódi, rugalmas problémamegoldás.
A varjú tehát nemcsak okos, hanem meglepően barkácsolós típus is.
3. A tetem körüli gyülekezés nem „varjútemetés”, hanem veszélytanulás
A természetben sokan láttak már olyat, hogy varjak vagy más varjúfélék hangoskodva összegyűlnek egy elpusztult társuk körül. Emberi szemmel ezt könnyű afféle madártemetésnek látni, de a tudomány óvatosabb ennél.
A kutatások inkább azt mutatják, hogy ez kollektív veszélyfelmérés lehet. A madarak a döglött társ jelenlétéből és a helyzet körülményeiből tanulnak: mi történt itt, mit kell elkerülni, kit vagy mit érdemes a jövőben veszélyforrásnak tekinteni.
Vagyis nem biztos, hogy gyászolnak emberi értelemben. De az nagyon is valószínű, hogy a halott társukból információt nyernek a túléléshez. Elég sötétül hangzik, de biológiailag kifejezetten praktikus.
4. Játszanak — nem haszonért, hanem mert úgy tűnik, élvezik
Varjúféléknél többször megfigyeltek olyan viselkedést, amely nem magyarázható közvetlen táplálékszerzéssel vagy meneküléssel. Havas tetőn csúszkálás, tárgyakkal való ismételt „szórakozás”, levegőben elkapott tárgyak, ismétlődő mozgássorok — ezek mind arra utalnak, hogy a játék nem véletlen melléktermék, hanem valódi viselkedési kategória náluk is.
Ez azért fontos, mert a játék az állatvilágban gyakran összefügg az idegrendszeri rugalmassággal, a tanulással és a fejlettebb viselkedésszervezéssel. Röviden: általában nem az unalmas fajok szoktak csak úgy kedvtelésből játszani.
A varjúfélék tehát nemcsak okosak, hanem néha kifejezetten bohókásak is.
5. Terveznek előre, és számolnak mások szándékaival is
A szajkók és más táplálékot rejtő varjúfélék viselkedése külön fejezetet kapott a kognitív kutatásokban. Nemcsak arról van szó, hogy eldugják az élelmet és később visszatalálják. Ez már önmagában is figyelemre méltó lenne, de a történet nem itt áll meg.
Kísérletek szerint egyes szajkók képesek úgy módosítani a rejtegetési viselkedésüket, hogy figyelembe veszik: látta-e őket egy másik madár elásás közben. Ha igen, később hajlamosak máshová áttenni a készletet. Ez arra utal, hogy legalább bizonyos helyzetekben számolnak a másik egyed lehetséges tudásával vagy jövőbeli viselkedésével.
Ez nem ugyanaz, mint az emberi „elmeolvasás”, de elég erős jelzés arra, hogy a társas világukat nem egyszerű reflexekkel kezelik.
6. Kicsi az agyuk, mégis ijesztően jól „van bekábelezve”
A varjúfélék agya nagyjából diónyi vagy annál csak kissé nagyobb méretű, mégis kiemelkedő teljesítményre képes. Ennek egyik kulcsa az idegsejtek sűrűsége. A madarak palliumában, különösen a fejlettebb énekesmadarak és papagájok esetében, a neuronsűrűség elérheti vagy meg is haladhatja a főemlősök megfelelő agyterületeinek szintjét.
Ez nem azt jelenti, hogy a varjú „egy tollas csimpánz”. Azt viszont igen, hogy az evolúció többféle úton is el tud jutni a bonyolult gondolkodáshoz. Az emlősök kérget növesztettek hozzá. A madarak más szerveződésű, de nagyon sűrű és hatékony előagyi hálózatot.
A tanulság egyszerű: attól, hogy valami kicsi, még egyáltalán nem biztos, hogy egyszerű.
Mit jelent ez a hétköznapi kert- és természetfigyelőnek?
Azt, hogy amikor legközelebb meglátsz egy varjút, szarkát vagy szajkót a kertben, a parkban vagy az utcán, érdemes egy pillanattal tovább nézni. Ezek a madarak nem pusztán „ott vannak”. Figyelnek, tanulnak, emlékeznek, trükköznek, néha játszanak, és a társas kapcsolataikat is jóval összetettebben kezelik, mint azt sokáig gondoltuk.
A szarka, amelyik elvisz valami fényes apróságot, a szajkó, amelyik makkoltat a kert végében, vagy a varjú, amelyik láthatóan követi, mit csinálsz, egészen más fényt kap, ha tudod, milyen idegrendszeri háttér dolgozik mögötte. És igen, ettől még lehetnek szemtelenek. De most már legalább tudjuk, hogy ezt nem butaságból csinálják.
Amit most tényleg érdemes megjegyezni
A varjúfélék azért különösen izgalmasak, mert romba döntik azt a régi, kényelmes elképzelést, hogy a nagy intelligenciához nagy agy és emlősszerű idegrendszer kell. Az ő példájuk azt mutatja, hogy a természet többféleképpen is képes magas szintű gondolkodást létrehozni.
Arcokat ismernek fel, eszközt készítenek, veszélyből tanulnak, játszanak, előre terveznek, és mindezt egy olyan aggyal, amely méretre szerény, szerveződésre viszont lenyűgöző. Vagyis legközelebb, amikor egy varjú rád néz, nem teljesen alaptalanul érezheted úgy, hogy ő is gondol rólad valamit.
