A tintahalak már eddig is meglehetősen idegenszerű állatoknak számítottak. Színüket pillanatok alatt változtatják, rakétaszerűen képesek úszni, összetett szemük van, és karjaik környezetüket olyan módon érzékelik, amelyet emberként nehéz elképzelnünk.
Egy új kutatás most még különösebb részlettel egészítette ki a képet. A tintahalak testének felszínén sokkal több apró, szőrszerű érzékelőképlet található, mint eddig gondolták, és ezek szerkezete meglepő párhuzamot mutat az emberi belső fül érzékelősejtjeivel.
Nem valódi szőr borítja őket
A Case Western Reserve University kutatói úgynevezett szőrsejteket vizsgáltak tintahalakon. Az elnevezés kissé megtévesztő, mert ezek nem olyan szőrszálak, mint amelyek az emlősök bőrén nőnek. Az érzékelősejtek felszínén apró, szőrszerű nyúlványkötegek helyezkednek el. Amikor a körülöttük lévő víz megmozdítja ezeket, a sejt mechanikai ingert érzékel, majd idegi információvá alakítja azt. Korábban is ismerték az ilyen struktúrákat a tintahal fején és karjain. Az új vizsgálat azonban azt mutatta, hogy sokkal nagyobb számban és jóval kiterjedtebben találhatók meg a testen.
Mintha a bőrrel is „hallaná” a vizet
Emberi fülünkben hasonló elven működő szőrsejtek találhatók. A hanghullámok rezgéseket keltenek a belső fül folyadékában, ezek megmozgatják az apró nyúlványokat, a sejtek pedig jelet küldenek az agy felé. A tintahal természetesen nem úgy hall a bőrével, ahogyan mi a fülünkkel hallunk egy beszélgetést. A hasonlat lényege az, hogy mindkét rendszer mechanikai rezgéseket és mozgásokat alakít idegi információvá. A tintahal számára ez a víz áramlásának érzékelését jelentheti. Egy közeledő ragadozó, egy zsákmány vagy akár saját mozgásának megváltozó vízáramlása mind olyan fizikai jeleket kelt, amelyeket az állat érzékelhet.
Először térképezték fel az egész rendszert
Brian McDermott és munkatársai fénylemez-mikroszkópiát alkalmaztak. Ennél a módszernél egy rendkívül vékony fénysík világítja meg egymás után a minta különböző rétegeit, amelyekből részletes háromdimenziós kép állítható össze. Így elkészíthették a tintahal testén található mechanikai érzékelőrendszer első átfogó térképét. A vizsgálat rámutatott arra is, hogy az érzékelő szőrcsomók hossza és felépítése helyenként különbözhet. Ez különösen érdekes, mert az emberi belső fülben szintén eltérő méretű struktúrák érzékelnek különböző frekvenciákat. Elképzelhető, hogy a tintahalak is hasonló módon hangolják érzékelőiket a víz különböző rezgéseire.
Egy teljesen más világot érzékelhetnek
Az ember környezetérzékelésében a látás és a hallás dominál. A vízben élő állatok számára azonban az áramlás, a nyomásváltozás és a környező víz finom rezdülései is hatalmas mennyiségű információt hordoznak. Egy tintahalnak nem feltétlenül kell látnia, hogy valami megmozdult mögötte. A testét körülvevő víz már előbb elárulhatja, hogy valami közeledik. Ez különösen hasznos lehet olyan állatnál, amely egyszerre ragadozó és zsákmány. Gyorsan kell megtalálnia a kisebb állatokat, miközben neki magának is villámgyorsan kell reagálnia a veszélyre.
A tintahal az emberi hallásról is mesélhet
Az új kutatásnak orvosi jelentősége is lehet. Az emberi hallásvesztés számos formája éppen a belső fül érzékeny szőrsejtjeinek vagy azok nyúlványainak károsodásával függ össze. Ha a tintahal hasonló alapelven működő, de sokkal nagyobb számban és könnyebben vizsgálható érzékelősejteket hordoz, új modellként szolgálhat annak megértéséhez, hogyan fejlődnek, működnek és sérülnek ezek a struktúrák.
A tintahal bőre tehát nem szó szerint egy hatalmas fül. De az biztos, hogy sokkal többet „hallhat” a körülötte mozgó vízből, mint amit pusztán ránézésre valaha feltételeznénk.


















