Fura fazon.
Abban nincs semmi meglepő, hogy a halak jól úsznak, de az meglehetősen szokatlan, ha mindezt a hátukra fordulva teszik.
Márpedig pontosan így viselkedik a kongói hátonúszóharcsa (Synodontis nigriventris), amely a Kongói-medencében őshonos és természetes módon a hátára fordulva úszik. Ez a különös módszer már évszázadok óta ámulatba ejtik az embereket. A fura halakat ábrázoló véseteket már a 4 ezer éves egyiptomi sírkamrákban is megtalálták. Az egyiptomiak úgy vélték, hogy a hal így akadályozza meg a fulladást. Napjainkban főként akváriumokban találjuk meg a hátonúszóharcsát, ahol akár 15 évig is élhetnek az állatok.
Az egyik elmélet szerint a hal a hatékonyabb táplálkozás érdekében fordul a hátára.
Gyakran eszeget az elsüllyedt ágak alján, tuskókon, megfordulva könnyebben eléri ezeket a felületeket. Egyes zsákmányokat, például a rovarlárvákat is egyszerűbb így elkapni és könnyebb lélegezni is a felszín vékony, oxigéndús vízrétegéből. Ez a képesség kulcsfontosságú lehet akkor, amikor a víz oxigénszintje kritikusan lecsökken. Ez bizonyos folyóknál természetesen előforduló jelenség, különösen ott, ahol kevés a fény és sűrű a növényzet, például a mocsaras szakaszokon.
Lauren Chapman biológus professzor hosszan tanulmányozta a halakat az afrikai folyók vizében és hasonló megállapításokra jutott.
A kongói hátonúszóharcsa sötétebb hasi résszel és világosabb háttal rendelkezik, így megfordulva nehezebb észrevenni a sötét vízben a felülről érkező ragadozók számára.
Ez a színezés figyelemreméltó, hiszen épp ellenkezője a megszokottnak, ahol a felső rész sötétebb és a hasi rész világosabb. Ezt ellenárnyékolásnak nevezzük.
Nem arról van tehát szó, hogy ez a hal nem tudna normálisan úszni, egyszerűen előnyben részesíti a fordított megoldást. Ha az aljzaton táplálkozik, akkor gyakran fordul ő is a hasára. Ritkán úszik a víz közepén, inkább az aljzatot vagy a felszínt választja.
Forrás: www.amusingplanet.com
