Az óceán felszínén sodródó tengeri kígyó már önmagában szokatlan látvány, a kutatókat azonban még jobban meglepte, ami lepottyant róla. Egy apró rák kapaszkodott az állat testébe, majd újabb kígyókon újabb potyautasok kerültek elő. Elsőre tökéletes közlekedési trükknek tűnt, később viszont kiderült, hogy az utazás valószínűleg rossz irányba viszi az utasokat.

A történet 2012-ben kezdődött Costa Rica csendes-óceáni partjainál, ahol Harvey Lillywhite vezette expedíció sárgahasú tengeri kígyókat vizsgált. Joseph Pfaller és munkatársai összesen 371 kígyót fogtak be rövid időre, és több állaton rákokat, garnélákat, csigákat, sőt egy apró tapadóhalat is találtak. Mozgásra képes állatokat addig nem dokumentáltak ilyen rendszeresen tengeri kígyók testén.

Kik voltak a rejtélyes potyautasok?

A legtöbb rák még megalopa állapotban volt, vagyis a lárva és a fiatal rák közötti fejlődési szakaszban. Ezek az állatok már jól úsznak és kapaszkodnak, külsejük azonban jelentősen eltérhet a felnőtt alakétól, ezért pusztán mikroszkópos bélyegek alapján nehéz volt biztosan azonosítani őket. A példányokat a Floridai Természettudományi Múzeumban őrizték meg, amíg a módszerek és a megfelelő szakértelem találkozott.

Több mint egy évtizeddel később Soma Elefánti, Robert Lasley, Joseph Pfaller és kollégáik DNS-vizsgálattal fejtették meg a kilétüket. Azt várták, hogy a nyílt tengeren tutajozó Planes nemzetség tagjait találják, mert ezek a rákok teknősökön, uszadékfán, algacsomókon és más lebegő tárgyakon is megtelepednek. A minták azonban három part menti fajhoz tartoztak: vörös sziklarákhoz, mangrove-rákhoz és egy árapályzónában élő parti rákhoz.

Miért mászik fel egy parti rák egy tengeri kígyóra?

A legtöbb rák lárvája vízben fejlődik akkor is, ha a felnőtt állat a parton vagy mangrovék között él. A megalopának egy ponton el kell jutnia arra az élőhelyre, ahol felnőttként megtelepedhet, ezért áramlatokkal sodródik, úszik, és könnyen felkapaszkodik a felszín közelében úszó tárgyakra. A hulladékdarab, növényi maradvány vagy állati test ilyenkor ideiglenes pihenőhelynek, esetleg partra tartó tutajnak tűnhet.

A sárgahasú tengeri kígyók gyakran gyűlnek az úgynevezett sodródási vonalaknál, ahol az áramlatok összehordják a táplálékot és a lebegő anyagokat. Ugyanitt találkozhatnak velük a kapaszkodóhelyet kereső rákok. A legegyszerűbb magyarázat szerint az apró állat nem „tudja”, hogy élő kígyóra mászik; csupán megragadja azt, ami megfelelő felületnek látszik.

Miért rossz választás a kígyó?

A part menti rák számára az utazás akkor volna hasznos, ha végül sekély vízbe, sziklára vagy mangrove-gyökerekhez érkezne. A sárgahasú tengeri kígyó azonban nyílt vízi életmódot folytat, és kifejezetten kerüli a partot, ahol könnyen bajba kerülhet. A rajta maradó rák ezért nem közelebb, hanem akár távolabb juthat későbbi élőhelyétől.

A kígyó teste tartós otthonnak sem ideális. Nincs széles páncélja és védett zuga, mint egy tengeri teknősnek, ráadásul időről időre egyben vedli le a bőrét, ezzel a potyautasokat is elveszítheti. Robert Lasley tömör megfogalmazása szerint a rákok valószínűleg egyszerűen rossz döntést hoztak.

Egy evolúciós hajlam nyomát láthatjuk?

A kutatókat az is meglepte, hogy a kígyókon talált azonosított rákok mind a Grapsidae családhoz tartoztak, miközben Costa Rica partjainál sok más rákcsalád is jelen van. Ebbe a rokonsági körbe tartoznak a valóban tutajozó Planes fajok is. Elképzelhető, hogy a felszín felé mozgás és a lebegő tárgyak megmászása már a család több tagjában meglévő hajlam, amelyből egyes leszármazási vonalakban később állandó nyílt tengeri életmód alakulhatott ki.

Ez egyelőre izgalmas felvetés, nem lezárt evolúciós történet. A minták megmutatják, mely fajok kapaszkodtak fel a kígyókra, de azt nem, hogy mindegyikük miért tette, mennyi ideig maradt rajtuk, és volt-e valaha esélye sikeresen partot érni. Ehhez élő megfigyelésekre és további mintákra lesz szükség.

Az apró rákok története azért különösen szép, mert egy elsőre ügyesnek tűnő viselkedés hibáját is megmutatja. A természetes kiválasztódás nem tesz minden egyes döntést tökéletessé, és ami általában jó stratégia – kapaszkodj fel valamire, hátha partra visz –, egy tengeri kígyón éppen zsákutcává válhat.