Volt egy időszak, amikor a természetvédelemnek megvolt a maga rocksztorija. A történet egyszerű, kerek és nagyon jól hangzott: visszatelepítették a farkasokat Yellowstone Nemzeti Parkba, erre a növényzet fellélegzett, az erdők megerősödtek, a folyók megváltoztatták a medrüket, és helyreállt a természet rendje. Mintha egyetlen ragadozó gombnyomásra újraindította volna az egész ökoszisztémát. Csakhogy a természet ritkán működik ennyire filmszerűen.
Egy sikertörténet, amit mindenki szeretett
A farkasok visszatérése a kilencvenes években valóban látványos változásokat hozott. A nagytestű növényevők viselkedése megváltozott, kevesebb időt töltöttek bizonyos területeken, és egyes helyeken – különösen a folyópartokon – újra megjelentek a fiatal fák. A fűzfák lettek a történet ikonikus szereplői: sok helyen magasabbra nőttek, sűrűbbé váltak, és ezzel élőhelyet adtak madaraknak, hódoknak, rovaroknak. Innen indult el az a gondolat, hogy a farkasok „megjavították” az erdőt.
Amikor a tudomány azt mondja: lassítsunk egy kicsit
Az utóbbi években azonban ökológusok újra elővették az adatokat, és egy árnyaltabb kép rajzolódott ki. A legfrissebb kutatások szerint a növényzet változásait nem lehet egyetlen szereplőre, a farkasokra visszavezetni. A Yellowstone ugyanis nem egy sakkasztal, hanem egy zsúfolt társasjáték.
A fűzfák növekedését befolyásolta a csapadék, a hó mennyisége, a hőmérséklet, a talajvízszint, a hódok jelenléte – és igen, más ragadozók is. Medvék, pumák és emberek által szabályozott vadlétszámok ugyanúgy beleszóltak abba, hogy hol mennyit legeltek az állatok.
Más szóval: a farkasok fontosak voltak, de nem egyedül dolgoztak.
Ökológiai kaszkád – létezik, csak nem varázsütésre
Az úgynevezett ökológiai kaszkád továbbra is létező jelenség. Ha egy csúcsragadozó megjelenik vagy eltűnik, annak valóban lehetnek láncreakciós hatásai. A gond ott kezdődik, amikor ezt túl egyszerű történetként meséljük el.
A legújabb eredmények szerint a Yellowstone-ban inkább mozaikos változások történtek: egyes völgyekben látványos növényregeneráció indult, máshol alig történt változás. Nem azért, mert a farkas „nem tette a dolgát”, hanem mert a természet nem mindenhol reagál ugyanúgy.
Miért fontos ez nekünk, a park határain túl?
Azért, mert a Yellowstone-történetből gyakran vonnak le gyors következtetéseket más tájakra is. Ha azonban túl leegyszerűsítjük a képet, könnyen rossz döntéseket hozhatunk természetvédelmi vagy tájhasználati kérdésekben.
A tanulság nem az, hogy a farkasok szerepe túlértékelt lenne. Épp ellenkezőleg: az, hogy a természet működése összetett, lassú és sokszereplős. Egyetlen faj visszatérése ritkán csodaszer – de lehet egy nagyon fontos darab a kirakósban.
A farkas nem főszereplő, hanem karmester
A legfrissebb kutatások üzenete talán ez: a farkas nem egyedül mentette meg az erdőt, hanem segített újrahangolni a rendszert. Nem ő írta a zenét, de nélküle másképp szólt volna.
És ez sokkal izgalmasabb történet, mint egy túl jól hangzó mese.
