Új élet.

A kolibrik, ezek az apró madarak, fontos beporzók, Mexikó ökoszisztémájának megbecsült tagjai. A növekvő városi területek miatt azonban számos veszély fenyegeti őket. Szerencsére akadnak olyan elszánt emberek, akik az ő védelmezésükre, segítésükre fordítják az idejük nagy részét.

A 73 éves Catia Lattouf de Arída és a kolibrik közös története 2011-ben, a nő életének egy nagyon nehéz időszakában kezdődött. Catia 2 évvel korábban elvesztette a férjét és ő maga is daganattal küzdött. Egy napon az utcán sétált, amikor felfigyelt egy kolibrire, aki súlyos szemsérülést szenvedett, vélhetően egy másik madár támadása miatt. A melegszívű asszony hazavitte a madarat, bár semmit sem tudott annak gondozásáról, viszont egy állatorvos barátja biztatta, hogy próbálja meg ellátni.

Új élet kezdődött. Az első madárkát, akit a kalitka gyártójáról Catia Guccinak nevezett el, sikerült meggyógyítani. Mire Gucci egészséges lett, az asszony úgy érezte, hogy ő is gyógyul, a madárka kihúzta őt a depresszióból és magányból.

Hamar elterjedt az ismerősök között a hír és a barátok sérült, elhagyott kolibriket kezdtek Catianak vinni. Soha nem küldött el egyetlen maradt sem. Némelyik még egész pici fióka volt, mások sérülten vagy mérgezés áldozataként érkeztek. Annak érdekében, hogy jobban ellássa őket, Catia tanulmányozta a kolibrik szokásait és életmódját.

11 év gyakorlatot követően a mexikói nő most már igazi kolibri szakértőnek számít, számtalan eseményen, előadásban beszélt már a számára oly különleges kis madarakról. Videókat kezdett feltenni a közösségi médiába, hogy felhívja a figyelmet a kolibrik helyzetére, ezek a felvételek elképesztő népszerűségre tettek szert.

11 év alatt több száz kolibri fordult meg nála, előfordul, hogy 50 is lakik nála egyszerre. Szinte minden idejét az apró madarakkal tölti és munkatársával együtt állandóan velük foglalkozik. Catia háza mára menhely és kórház lett.

Miután a madarak meggyógyulnak, felerősödnek, Catia visszaengedi őket az erdőbe Mexikóváros déli részén. Ha nem sikerül őket meggyógyítani, az utolsó pillanatig gondoskodik róluk, majd a háza mellett helyezi a madárkákat örök nyugalomba.

Forrás: www.odditycentral.com

A kiemelt kép illusztráció.