Városlakók.

Milánó, amely elsősorban a divat fővárosaként ismert, hamarosan a méhek városaként is hírnévre tehet szert. Ugyanis már nem kevesebb, mint egymillió beporzó él itt, miután a Föld napja alkalmából újabb méhecskék érkeztek, hogy elfoglalják a dizájnos kaptáraikat.

Az ’Urban Beehives’ (Városi Méhkaptárak) projekt gondozásában egy méhész 17 kolóniát telepített az új, különleges külsejű kaptárokba. A nem mindennapi együttműködés a biodiverzitást a művészettel kombinálja.

A kaptárakat nemzetközi művészek tervezték. A bennük lakó méhek segítenek beporozni az olasz város egyre növekvő zöldfelületein található virágokat. Az új lakosztályok a Cascina Merlata Park 20 hektáros területére kerültek. Ez az új zöldfelület a 2015-ös Világkiállítás helyén született.

A díjnyertes projekt már 7 éves és azzal a céllal indult, hogy ismereteket terjesszen a nagyközönség felé a méhek fontos szerepéről, de ugyanakkor növelje is a hasznos beporzók számát, hogy minél több mézet készíthessenek. Európa egyik legnagyobb városi méhcsapata Milánó 4 közparkjának kaptáraiban él.

A kaptáraknál különféle kurzusokat is tartanak majd, ahol az érdeklődők megismerkednek a méhészet alapjaival és a szorgos mézkészítők életével.

Forrás: apnews.com, kiemelt kép: AP Photo/Luca Bruno