Végre az erősebbik nem körében is a pozitív testképen lesz a hangsúly.

A plus size modellek térhódítása egyre szembetűnőbb. Ma már senki sem akad ki azon, ha nem csont sovány „ruhafogasokkal” találkozunk a reklámokban. Nemcsak az újságokban, de a kifutókon is sokszor tűnnek fel a kerekdedebb formák, az átlagoshoz sokkal inkább hasonlító alkatok.

És úgy tűnik, elérkezett az idő, amikor a férfiak között is színre lépnek azok, akik a pozitív testkép fontosságát szeretnék erősíteni. Mert ne felejtsük, a kockahas és tökéletes izomzat legalább annyira ritka az erősebbik nem körében, mint a gyengébbik nemnél.

Ismerjük meg Zach Miko-t!

Miko-t a divatipar a plus size modellek közé sorolja.

Mindez nem akadályozta meg őt abban, hogy aláírjon egy szerződést IMG Models ügynökséggel, így aztán ő lett az első férfimodell a cég új, plus-size férfimodell szekciójában.

Az ügynökség vezetője, Ivan Bart elmondta, hogy az új részleggel a különböző testalkatok felé pozitív üzenetet szeretnének közvetíteni.

Miko nemrég egy interjúban elmondta, hogy soha nem gondolta volna, hogy az ő alkatával valaha modell lehet. Aztán találkozott Ivan-nal, aki éppen a változatosságot, az elfogadást hangsúlyozta.

Vess egy pillantást az alábbi képekre, hogy lásd, nincs többé szükség tökéletességre.

Ő itt Miko.

https://www.instagram.com/p/BHugVVMgs2y/?taken-by=zachmiko

Nem egy tipikus férfi modell.

https://www.instagram.com/p/BGADSZev1Aw/?taken-by=zachmiko

A divat világában Miko plus size-nak számít.

https://www.instagram.com/p/BFcS-cUP1Gn/?taken-by=zachmiko

Az említett ügynökségnél ő az első ilyen férfimodell.

https://www.instagram.com/p/BFmO_YKv1PB/?taken-by=zachmiko

Most Mikor azon ügyködik, hogy a szépségre korábban elfogadott normákat megváltoztassa….

https://www.instagram.com/p/BErviN_v1IF/?taken-by=zachmiko

…mint az első férfi plus size modell, aki aláírt az IMG Models’ Brawn részlegéhez.

https://www.instagram.com/p/BEWq7DYv1A6/?taken-by=zachmiko

Az ügynökség vezetője, Ivan hangsúlyozza, hogy a Brawn részlegnek pozitív üzenete van, a fizikai erőre is felhívja a figyelmet.

https://www.instagram.com/p/BEcLGuNv1Br/?taken-by=zachmiko

Nem nehéz belátni, hogy az ügynökség részéről jó döntés volt Miko-t választani.

https://www.instagram.com/p/BDn4jEsv1N7/?taken-by=zachmiko

Miko úgy véli, ez a kampány kinyitja mindenki számára az ajtókat a divat világába. A divat változik, de fontos, hogy fejlődjön is.

https://www.instagram.com/p/BDYYqaav1Me/?taken-by=zachmiko

Amikor Miko nem dolgozik, ugyanazt csinálja, amit bármelyikünk: például a kutyájával lóg…

https://www.instagram.com/p/BDUTZctP1Mj/?taken-by=zachmiko

…vagy mindenkit megnevettet a szenzációs Instagram posztjaival.

https://www.instagram.com/p/BCbNsedP1Iu/?taken-by=zachmiko

Miko-nak mindenki számára fontos üzenete van.

https://www.instagram.com/p/BD6AVUaP1OE/?taken-by=zachmiko

Ahogy ő mondja: Úgy ahogy vagy, gyönyörű vagy. Az a fontos, hogy ki vagy- nem számít, hogy milyen alakod vagy méreted van, vagy hány éves vagy–ezektől függetlenül vagy vonzó, kívánatos és értékes.

https://www.instagram.com/p/86CWv8v1Kl/?taken-by=zachmiko

Ötlet: http://elitedaily.com/