A függőség az egyik leginkább félreértett jelenség, amellyel a modern társadalmak szembesülnek. Gyakran erkölcsi kudarcként, gyengeségként vagy „rossz döntések” sorozataként beszélünk róla, miközben a tudomány egyre inkább arra jut: a függőség sokkal összetettebb annál, mint hogy pusztán akaraterő kérdésének tekintsük. Filozófusok, pszichológusok és orvosok ma már együtt próbálják megfejteni, mi történik valójában akkor, amikor valaki újra és újra egy szerhez nyúl – annak ellenére, hogy az látható károkat okoz.
A függőség nem azonos a testi hozzászokással
Ebből adódik egy gyakori, jogos kérdés: honnan tudjuk egyáltalán, milyen függőségről van szó? A válasz az, hogy a tudomány nem elsősorban a szer típusa, hanem a viselkedés mintázata alapján különböztet. Nem az dönti el, hogy alkoholról, opioidokról, gyógyszerekről vagy akár szer nélküli viselkedésekről (például szerencsejátékról) van-e szó, hanem az, hogy a használat mennyire válik kényszeressé, mennyire szorítja háttérbe az élet más területeit, és mennyire megy szembe az érintett saját hosszú távú érdekeivel.
Az egyik legfontosabb különbség, amely gyakran elsikkad a közbeszédben, a fizikai dependencia és a függőség közötti eltérés. Fizikai dependencia akkor alakul ki, amikor a szervezet alkalmazkodik egy szer rendszeres jelenlétéhez, és annak hirtelen elhagyása megvonási tüneteket vált ki. Ez előfordulhat alkohol, nikotin vagy opioidok esetében, de számos pszichiátriai gyógyszernél is.
A megvonás kellemetlen – olykor kifejezetten súlyos –, de önmagában nem határozza meg, hogy valaki függő-e. Vannak szerek, amelyekhez erős függőség társulhat fizikai megvonási tünetek nélkül, és olyan helyzetek is léteznek, ahol a testi dependencia ellenére senki sem beszél függőségről.
Amikor a gyógyszer nem ellenség
Számos antidepresszáns és fájdalomcsillapító okoz testi hozzászokást, mégsem tekintjük azokat használó embereket függőnek. Krónikus fájdalom vagy súlyos pszichiátriai állapot esetén ezek a szerek lehetővé tehetik a mindennapi működést: a munkát, az alvást, a társas kapcsolatok fenntartását.
A probléma akkor kezdődik, amikor a testi dependencia összemosódik a függőség fogalmával. Ez nemcsak tudományos pontatlanság, hanem gyakorlati következményekkel is járhat. Az opioidválság idején például az Egyesült Államokban számos beteget egyik napról a másikra fosztottak meg korábban felírt gyógyszereitől, ami nemcsak elvonási tüneteket idézett elő, hanem súlyos fájdalmat és kiszolgáltatottságot is – gyakran épp a feketepiac felé terelve őket. Hasonló dilemmák Európában is megjelentek, amikor a túlzott óvatosság a valóban rászoruló betegeket is ellehetetlenítette.
A függőség mint értékkonfliktus
A közéletben időről időre visszatérnek azok a példák, amikor sikeres, elismert emberek nyíltan beszélnek szerhasználatukról, miközben vitatják, hogy függők lennének. Zenészek, művészek vagy akár sportolók esetében gyakran merül fel a kérdés: ha valaki képes alkotni, teljesíteni és vállalja a következményeket, vajon kívülről megítélhető-e, hogy a szerhasználata „probléma”? Ezek az esetek jól mutatják, mennyire eltérhet egymástól a társadalmi megítélés és az egyéni értékrend.
A függőséget egyes kutatók nem pusztán biológiai vagy pszichológiai problémának, hanem értékkonfliktusnak tekintik. Eszerint akkor beszélhetünk függőségről, amikor a szerhasználat tartósan és súlyosan ellentmond annak, amit az érintett saját maga számára jó életnek tart.
Ez a megközelítés rávilágít arra, miért olyan nehéz egységes definíciót adni. Ami az egyik ember számára elfogadható ár egy vágyott élményért, az a másik számára elfogadhatatlan veszteség. A kérdés nem csupán az, hogy a szer árt-e, hanem az is, hogy az ártalom miként viszonyul az érintett értékrendjéhez, kapcsolataihoz és jövőképéhez.
Miért nem minden függő egyforma?
A kutatások azt mutatják, hogy a függőség kimenetele rendkívül változatos. Vannak, akik súlyos veszteségek árán is kitartanak szerhasználatuk mellett, mások képesek változtatni, amikor életük egy pontján már túl nagy árat kellene fizetniük. Ez nem pusztán személyiség kérdése, hanem biológiai sérülékenység, társas környezet, gazdasági helyzet és hozzáférhető segítség összetett eredménye.
A társadalmi egyenlőtlenségek különösen fontos szerepet játszanak. Az, hogy ki milyen minőségű szerekhez jut hozzá, milyen egészségügyi ellátást kap, és mennyire védi meg a jogi és szociális környezet, alapvetően meghatározza, hogy a szerhasználat pusztító spirállá válik-e.
Új irányok a megértésben
A modern addikciókutatás egyre inkább eltávolodik a leegyszerűsítő narratíváktól. A függőség nem egyszerűen betegség, de nem is puszta döntés. Olyan állapot, amelyben biológiai hajlamok, pszichés szükségletek, társas kapcsolatok és személyes értékek találkoznak – gyakran konfliktusos módon.
Ez a szemlélet nem relativizálja a függőség súlyosságát, de segít megérteni, miért nem működnek az egységes, büntetésalapú megközelítések. A pontosabb megértés nemcsak empatikusabb hozzáállást tesz lehetővé, hanem hatékonyabb kezelési és megelőzési stratégiák alapja is lehet.
Amit a természet felől nézve tanulhatunk
Az emberi viselkedés evolúciós háttere arra emlékeztet, hogy az agy jutalmazó rendszere nem hibás – eredetileg a túlélést szolgálta. A probléma ott kezdődik, amikor modern környezetünkben ezek a rendszerek olyan ingerekkel találkoznak, amelyekre nem készültek fel. A függőség így nem kivétel, hanem egyfajta túlcsordulása azoknak a mechanizmusoknak, amelyek egykor a fennmaradásunkat segítették.
A tudomány jelenlegi állása szerint a függőség megértése nem egyetlen válasz megtalálását jelenti, hanem annak elfogadását, hogy az emberi viselkedés – akárcsak a természet maga – ritkán egyszerű.
Tudományos hivatkozások
American Psychiatric Association (2013). Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Fifth Edition (DSM-5). Washington, DC.
Pickard, H. (2017). Responsibility without blame: Empathy and the effective treatment of personality disorder. Philosophy, Psychiatry, & Psychology, 24(3), 209–224.
Pickard, H. (2020). Addiction and responsibility. Oxford University Press.
Volkow, N. D., Koob, G. F., & McLellan, A. T. (2016). Neurobiologic advances from the brain disease model of addiction. New England Journal of Medicine, 374, 363–371.
Dasgupta, N., Beletsky, L., & Ciccarone, D. (2018). Opioid crisis: No easy fix to its social and economic determinants. American Journal of Public Health, 108(2), 182–186.
Heyman, G. M. (2009). Addiction: A disorder of choice. Harvard University Press.
