Felelősen, együttműködve a boldog állatokért!

Az Állatok világnapját minden évben október 4-én tartják, Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emlékére. Több ez a nap annál, minthogy cuki fotókat nézegetünk cicákról vagy koalákról: a felelős állattartás, az állatvédelem, a velünk élő háziállatok, haszonállatok és a vadállatok ismeretére kívánja felhívni a figyelmet.

Assisi Szent Ferenc élete során azt hirdette, hogy nem csak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz minket, legyen az akár élő, akár élettelen. Az Állatok Világnapjának célja, hogy az ember-állat barátságot megerősítse és felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára, hiszen az állatok nem csak boldogabbá teszik életünket, de segítik is mindennapjainkat.

Állatok világnapja

Kisállatok mint családtagok

Miközben rengeteg háziállat él szinte családtagként, szeretetben, sajnos még mindig sokan vannak, amelyek méltatlan körülmények között kénytelenek létezni. Az ő életük javításán számos alapítvány, menhely, egyesület dolgozik, de a hatóságok is igyekeznek megteremteni a jogszabályi környezetet. A NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) jelentése szerint például az elmúlt években kötelezővé vált többek között a kutyák chipezése, tiltottá a gömbakvárium, a tartós kikötés, a fülcsonkítás; míg az állatkínzás ma már bűncselekménynek minősül.

Állatok világnapja

Megfelelő bánásmód a haszonállatoknak is

A háziállatok mellett a haszonállatoknak is jár a megfelelő bánásmód. Ennek biztosítása érdekében az állattartó telepeken kötelező vált állatjóléti felelős kijelölése, de a hatóság emellett folyamatosan ellenőrzi az állatszállítmányokat is. A hivatal szemléletformáló kampányaival a lakosság figyelmét szeretné felhívni a felelős állattartás fontosságára.

Állatok világnapja

Állatok világnapja

Felelős gondolkodás, felelős állattartás

Szabad a gazdi kampány elsődleges célja az állattartási kultúra színvonalának növelése hazánkban, míg a Látótárs projekt a vakvezető és más segítő kutyák kiképzésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

Az állatok amennyire társai az embernek, legalább annyira kiszolgáltatottak is gazdáiknak. A helyzet javításához egyaránt szükség van a felelősen gondolkodó emberekre, a civil szervezetekre és a hatóságokra. Ne feledjük el ezt, nem csak a mai napon, de az év egyetlen napján sem!