Vízi gesztenyének, vízi mogyorónak is hívták ezt a ma már védett növényt.
Meglehetősen elszaporodott a sulyom (Trapa natans) mára a Tisza-tóban, és mivel védett növényről van szó, irtani sem lehet. Ez a vízinövény a holtágak növénye, a strandolókat pedig egyre több helyen készteti vízi cipő viselésére. Belelépni nem nagy élmény, pedig nem is olyan régen még hazánkban is előszeretettel fogyasztották a tüskés terméseket. Amikor beérik, a víz aljára süllyed vagy a víz messzire elviszi, kisodorja a partra. Ma már csak külön engedély birtokában gyűjthető.
Kezdetben az iszapban gyökerezik, majd levélrózsájának kifejlődése után úszó hínárrá válik. Rombusz alakú vízfelszíni levelei, és hólyagszerűen felfújt levélnyelei vannak. Alámerült, víz alatti levelei fésűsen szeldeltek, gyökérszerűek. Fehér virágai július-augusztusban nyílnak. Szürkésfekete termése 2-4 cm hosszú, 2-4 szarvú, a csúcsán koronát visel.
Fotó: https://matthewwills.com
A keményítőben gazdag termése miatt, a sulyom bizonyos időszakokban, pl. török háborúk és hódoltság idején mint ínségeledel is ismert volt. A sulyom továbbá az ázsiai konyha egyik jellegzetes eleme is, pl. wok-zöldség keverékekben. Aki nézi a főzőműsorokat, láthatta már Jamie Oliver-t is, amint a sulyomból kreál valami finom ételt. Valamikor hazánkban is nagy hagyománya volt a sulyom elkészítésének. Termését nyersen, sütve, főzve, lisztként lepénybe-kásába téve fogyasztották, de kenyeret is sütöttek belőle. Mielőtt védetté nyilvánították, a Tisza-menti éttermekben finom szószával készült fogásokat lehetett enni.
Tüskés termését ősztől-tavaszig a folyók mentén, mocsaras területeken a legújabb időkig gyűjtötték. A népnyelv számos elnevezéssel illette: suly, istennyila, szamár tövis, tiszavirág, vad mandula, vízi dió, vízi gesztenye, csemegesulyom, vízi mogyoró, Siklós vidékén susa. A volt vladimiri kormányzóságban tatár dió, a Volga torkolatvidékén kalmük dió néven került a sulyom a piacra.
Az Ormánság mocsárral körülvett falvaiban az asszonyok a sulymot egész héten át gyűjtötték, szombaton megfőzték s vasárnap északra fekvő falvakba vitték eladni. Igen sok sulymot gyűjtöttek a Tisza mellékén és Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Szolnok piacain árulták. A sulymot úgy gyűjtötték, hogy 2–3 m hosszú bot végére bunda- vagy gubadarabot szegeztek és ezzel kavargatták a vizet. A sulyom tüskés termése beleragadt a bunda-, gubadarabba, amelyről fakéssel lekaparták. Az is szokásban volt, hogy a víz fenekére rossz subát eresztettek s kötélen csónakról húzták, úgyhogy a termés szarvaival a subába ragadt.
Fotó: http://rastline.mojforum.si/
A nagyobb mennyiségben szedett sulymot télen a padláson elteregetve tartották. A Bodrogközben meghámozták, megszárították. A főtt sulyomból kevés rozsliszttel és zsírral pogácsát is sütöttek. Európai fogyasztása már a bronzkortól kimutatható, szinte a burgonya szerepét tölthette be valamikor. Napjainkban a Balkánon, Olaszországban, Moldvában, a lengyeleknél, oroszoknál még mindig fogyasztják. A sulyom használatos volt a népi gyógyászatban is, de héját cserzőanyagnak is használták, és a sulyomhéj főzete a ház földjére öntve megölte a bolhákat is.
