Napi 2 pohár meggylé elűzi az álmatlanságot.

A rossz és kevés alvás, az álmatlanság alighanem népbetegség. A kialvatlansággal együtt jár a balesetek számának emelkedése, de vezethet magas vérnyomáshoz, cukorbetegséghez, depresszióhoz, öngyilkossághoz – hogy csak néhány dolgot említsünk.

Csak az USA-ban 50-70 millióra becsülik azoknak a felnőtteknek a számát, akik valamilyen alvási problémával küzdenek, el lehet képzelni, hogy a világon hány embert érint ez a gond. Jól tudjuk, hogy sokan (akár saját szakállra) altatókat is szednek, amiknek mellékhatásairól is hosszan lehetne értekezni.

Eközben a kutatók elszántan keresik azokat az ételeket, amelyeket alvás előtt valamennyivel fogyasztva segíthetik az álomba zuhanást, javíthatják a szunyókálás minőségét. Miért ne ehetnénk ezekből többet a megfelelő időben, ha így elkerülhetjük a gyógyszerek szedését is akár?

Az alábbi ételek-italok jól szerepeltek a vizsgálatokban:

1. Meggylé

A Louisiana Állami Egyetem kutatóinak vizsgálata alapján azok a felnőttek, akik álmatlanságban szenvedtek, és megittak kb. 2 dl meggylevet naponta kétszer, két héten keresztül, átlagosan kb. 84 perccel tovább tudtak aludni, mint a kontrollcsoport. A hatás mögött minden bizonnyal az alvás-ébrenlét ciklusának hormona, a melatonin és az alvást segítő aminosav, a triptofán áll.  A meggylében található anyagok olyan enzimet tartalmaznak, amely csökkenti a gyulladást, és a triptofán összeomlását, így az tovább tud dolgozni a szervezetben.

2. Kivi

A tajvani Taipei Orvosi Egyetemen készült tanulmány szerint amennyiben kb. egy órával a lefekvés előtt megeszünk két kivit, meglepő eredményt tapasztalunk. A kísérletben résztvevők sokkal gyorsabban aludtak el, az elalvási idejük 35,4%-kal csökkent. Ugyanakkor 28.9%-kal nyugodtabban és pihentetőbben is aludtak, összességében 13.4%-kal nőtt a teljes alvásidejük.

3. Alga

Az Oxfordi Egyetemen azt bizonyították be, hogy a vér magasabb omega-3 zsírsav szintje is összefüggésbe hozható a jobb alvással. 16 héten keresztül vizsgálták az algabevitelt (az alga tartalmaz omega-3 zsírsavat) 362 gyerek esetében, és a vizsgálatok igazolták, hogy az algát szedők jobban, és többet aludtak.

4. Dió

A Texasi Egyetem kutatói úgy találták, hogy a dió remek melatonin forrás, és fogyasztása magasabb hormonszintben, ehhez kapcsolódóan pedig jobb alvásminőségben nyilvánul meg.

5. Mandula

Egy tanulmány szerint amennyiben a testünk magnéziumhiányban szenved, az alvási problémák gyakran megjelennek. A mandula remek magnéziumforrás, ezért javítja az alvás minőségét.

6. Kamillatea

Már a nagyi is kamillateát ivott nyugtalanság és álmatlanság esetén, és ezt a relaxáló hatását tanulmányok is alátámasztják. Egy japán tanulmány szerint a kamilla kivonat segített a kísérleti patkányoknak elaludni, sőt, olyan hatásos volt, mint a nyugtató gyógyszer. Két-három filterből készítsük a teát a legjobb hatás érdekében, és áztatás közben fedjük le a csészét!

7. Mogyoróvajas szendvics

Meglepő lehet, de a tudósok szerint egy adag inzulin megváltoztatja az élettani ritmusunkat és kiválthatja az alvást. Egy löketnyi szénhidrát és cukor eltelíthet, hatására ellustulhatunk, elpilledhetünk, így a vacsorára fogyasztott szénhidrát lelassíthatja a testünket, előkészítheti az alvásra. A szakemberek egy szénhidrátból és fehérjéből álló keverék fogyasztását javasolják, a mogyoróvaj, a mandulavaj vagy a teljes kiőrlésű pirítós például remek választás.

Forrás: www.treehugger.com