A tükör az állati intelligenciát vizsgáló kísérletek egyik legismertebb eszköze. Évtizedeken át főként azt kérdezték vele, felismeri-e az állat saját magát, de egy új polipkísérlet ennél egyszerűbb és talán még érdekesebb kérdést tett fel: képes-e az állat információforrásként használni a tükörképet?

Kaliforniai kétpettyes polipoknak olyan zsákmány helyét kellett meghatározniuk, amelyet közvetlenül nem láthattak. Az egyetlen használható nyom a tükörben jelent meg, és az állatok megfelelő gyakorlás után a véletlennél jóval gyakrabban választották a helyes irányt.

Először meg kellett tanulniuk, hogy a tükör nem egy másik polip

A Dartmouth College kutatói kezdetben a klasszikus önfelismerési tükörteszten gondolkodtak. Polipoknál azonban ez technikailag és biológiailag is nehéz lenne, hiszen rendkívül érzékeny bőrük miatt egy rájuk helyezett jelölést akár tükör nélkül is érzékelhetnének. Ezért Mary Kieseler és munkatársai egy alapvetőbb képességet vizsgáltak. Először hozzászoktatták az állatokat a tükörhöz, hogy ne riválisként vagy fenyegetésként reagáljanak rá. A következő lépésben egy élő rákot helyeztek átlátszó edénybe, majd úgy rejtették el egy sarok mögött, hogy közvetlenül ne lehessen látni. A polip csak a tükörből tudhatta, hol található.

Eleinte ők is a tükörhöz mentek

Az első próbákon a polipok pontosan azt tették, amit sok állat tenne: a tükörben látható rákhoz indultak. Amikor odaértek, azonban megtapasztalták, hogy a zsákmány valójában máshol van. Nagyjából tíz-tizenkét próba után megtanulták a kapcsolatot. Ezután már nem a tükörhöz mentek, hanem annak információját felhasználva a valódi rák irányába indultak. A kutatók ezután tovább nehezítették a feladatot. Valódi rák helyett képernyőn megjelenő virtuális zsákmányt mutattak a tartály olyan részén, amelyet az állat csak a tükörből láthatott.

Tízből körülbelül hétszer jó irányba indultak

A próbák során a polipnak bal vagy jobb irány között kellett választania. A tükörben látható virtuális rák mutatta, melyik oldal vezet a később megkapott valódi jutalomhoz. Az állatok az esetek körülbelül hetven százalékában a helyes oldalt választották. A statisztikai elemzések szerint ez már nem magyarázható egyszerű véletlennel. Még meglepőbb volt, hogy egyes polipok nem mindig az ember által várt útvonalat követték. A tartály falán átmászva saját rövidebb utat találtak a megfelelő oldalhoz, vagyis nem pusztán betanult mozdulatsort ismételtek.

Ez nem bizonyítja, hogy felismerik saját magukat

Fontos különbség, hogy a vizsgálat nem klasszikus önfelismerési kísérlet volt. Abból, hogy egy polip a tükröt navigációs eszközként használja, még nem következik automatikusan, hogy érti: a tükörben saját maga látható. A teljesítmény így is különleges. Gerinctelen állatnál korábban nem dokumentáltak ilyen meggyőző tükörvezérelt térbeli feladatmegoldást. A polipok és az emberek evolúciós útja több százmillió éve különvált. Idegrendszerük is egészen másképpen szerveződik, jelentős idegsejttömeg található például magukban a karokban.

Az intelligenciának nem kell emberformájúnak lennie

Az emberek hajlamosak az állati intelligenciát olyan feladatokkal mérni, amelyek számunkra természetesek. A polip azonban háromdimenziós vízi környezetben él, ahol bármikor falra mászhat, sziklarésbe bújhat vagy függőleges felületen mozoghat. Az egyik kísérleti állat már az első nehéz próbánál egyszerűen átmászott a doboz falán, ahelyett hogy a kutatók által elképzelt kerülőutat használta volna. Az ember számára ez „csalásnak” tűnhetne, a polip szemszögéből azonban csak a legkézenfekvőbb megoldás volt.

A tükör tehát nem feltétlenül azt mutatta meg, hogy a polip úgy gondolkodik, mint mi. Éppen ellenkezőleg: azt, hogy egy tőlünk radikálisan eltérő idegrendszer is eljuthat nagyon összetett problémamegoldáshoz.