Adománygyűjtés a cél.

Folytatódik a „Még a villamos is mosolyog” kampány, amelyet a Budapesti Közlekedési Központ Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával 2018. szeptemberében indított a Mosoly Alapítvánnyal közösen, a BKV Zrt. és a JCDecaux részvételével.

A kampány előterébe most új plakátokon keresztül az adománygyűjtés kerül.

A plakátok mellett a BKK ügyfélcentrumaiban a bérletvásárlók szórólapot kapnak, amely felhívja a figyelmet a gyűjtésre, illetve a 13 BKK ügyfélcentrumban elhelyezett perselyre. Az ezekben gyűlő adományokkal lehet segíteni – az alapítványon keresztül – a beteg gyermekek gyógyulását. A persely mellett található mosolygó arcot ábrázoló matricák szabadon elvihetők.

A közterületeken elhelyezett plakátokon megtalálható egy QR kód is, ami beolvasást követően a Mosoly Alapítvány honlapjára vezet, azon keresztül lehetőség van online is adományozni.

A Mosoly Alapítvány súlyosan beteg gyerekeknek tart ingyenes terápiás foglalkozásokat. Ezek a fontos foglalkozások erősítik a kiszolgáltatott gyerekek lelkét, önbizalmát, segítenek a traumát feldolgozni.

A BKK a kampány során, a járműveken felhívja a figyelmet a Mosoly Alapítvány munkájára és Mosoly-terápián részt vett gyermekeket mutat be, akik ugyanúgy mosolyognak a világra, mint olyan társaik, akik ilyen komoly betegségen nem estek át.

Varázsoljunk minél több mosolyt a gyerekarcokra adományunk és a mosolygó villamosok segítségével!

További információ: bkk.hu

Fotó: bkk.hu