Kevés dolog borítja fel a tudományos világ nyugalmát úgy, mint egy új koponya. Mert minden alkalommal, amikor a régészek egy poros barlang mélyén előbányásznak egy darab csontot, kiderül: amit eddig az emberi eredetről hittünk, az legfeljebb egy jó tipp volt.

Egy felfedezés, ami megrengette az idővonalat

2013-ban Dél-Afrikában, a Rising Star barlangrendszerben a kutatók valami egészen különlegesre bukkantak. Több tucatnyi csontmaradvány, mintegy 15 egyedhez tartozó váz került elő – olyan emberszabású lényeké, akik se nem teljesen majmok, se nem teljesen emberek voltak. A faj a Homo naledi nevet kapta, ami szuahéliül annyit tesz: “csillag ember”.

A felfedezés azért volt sokkoló, mert a leletek kora mindössze 250-300 ezer évre tehető – vagyis jóval fiatalabbak annál, mint amit egy ilyen primitív felépítésű lénytől vártak. Más szóval: a Homo naledi az emberrel párhuzamosan élt, miközben kicsi aggyal, egyszerű eszközökkel, de meglepően emberi viselkedéssel rendelkezett.

Egy kicsi agy, nagy meglepetéssel

A Homo naledi agytérfogata nagyjából akkora volt, mint egy narancs – harmada a modern emberének. Mégis, a kutatók nyomokat találtak arra, hogy a holttesteket tudatosan helyezték el a barlangban. Ez pedig a gondolkodás, az önreflexió és talán a spiritualitás első csíráit jelentheti.

Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen kis agy ilyen nagy ötletekkel rendelkezett? Talán a természet nem méret alapján méri az intelligenciát. Lehet, hogy az evolúció nem mindig a legnagyobb agyat, hanem a legokosabb megoldást jutalmazza.

Az evolúció nem egyenes vonal, hanem labirintus

Sokáig hittük, hogy az emberi fejlődés egy szép, lineáris folyamat: majomból ember lett, a barlangból ház, a kőbaltából okostelefon. A Homo naledi azonban rávilágított, hogy az evolúció inkább kusza háló, tele zsákutcákkal, elágazásokkal és újratervezésekkel. Mintha a természet időről időre újratervezné a „mérnöki rajzot”, és kipróbálná, mi működik jobban.

Ez az apró, csillagnevű faj nem a mi közvetlen ősünk, de azt üzeni: nem egyetlen út vezetett idáig, ahol most ülünk és gépelünk. Inkább számtalan próbálkozás, kísérlet, hibázás és újratervezés sorozata volt.

A csont, ami kérdéseket hagyott maga után

A Homo naledi története több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt. Hogyan gondolkodtak? Volt-e nyelvük? Tudták-e, mit jelent a halál? Egy biztos: a tudomány minden új koponyával egyre közelebb jut ahhoz, hogy megértse, mit jelent embernek lenni – és közben újra és újra kénytelen elismerni, hogy a természet a legjobb mérnök.

Talán az igazi evolúciós fordulat nem is az, hogy megtanultunk eszközöket készíteni, hanem az, hogy megtanultunk rácsodálkozni önmagunkra. És ebben a tekintetben, a Homo naledi lehet, hogy már rég előttünk járt.