Az üzekedés miatt óvatosan vezessünk.

Július második felétől körülbelül augusztus közepéig tart az őzek násza, amikor sokkal figyelmetlenebbek, egész nap mozognak, így gyakrabban számíthatunk megjelenésükre a közutakon is.

Az őzek a nap bármely szakában megjelenhetnek akár lakott területen belül, de rendszeresen rátévednek műutakra is. Ilyenkor fokozott körültekintéssel kell vezetnünk, ráadásul nem csak ott kell figyelni, ahol a vadveszélyt tábla jelzi. Főként ott legyünk éberek, azokon a részeken vezessünk lassabban, figyelmesebben, ahol az út rosszul belátható, a szélén erdő, bozótos van. Ha messzebbről látjuk, hogy kiugrik a sűrűből egy őz, számíthatunk arra, hogy egy másik is követi. Ilyen helyzetben lassítsunk, várjunk pár másodpercet, esetleg dudáljunk!

Az őz legelterjedtebb nagyvadunk, remekül alkalmazkodik a környezethez. A becslések szerint mintegy 370 ezer egyed él Magyarországon. Az őzbakok territóriumot foglalnak maguknak, amelyet mirigyeik szaganyagaival jelölnek meg. Ezen a territóriumon belül nem tűrik a konkurenciát. Őznász idején a suták és az azokat követő vagy egymást kergető bakok is kevésbé elővigyázatosak, mint máskor, ezért sokkal gyakrabban ugranak ki az autók elé is.

Ha vaddal találkozunk az úton, az egyetlen megoldás a vészfékezés. Ne próbáljuk kikerülni, félrerántani a kormányt, hiszen a vad elütése még mindig kisebb baj, mintha az autó lemenne az útról vagy frontálisan ütközne egy szembehaladó járművel.

Forrás: www.turistamagazin.hu