Van az a gyümölcs, ami mindig „csak úgy van”. Ott figyel a konyhapulton, túléli a fél hetet, és akkor is jó, ha az embernek már nincs ideje semmi rendesre. Na igen: a banán. Csakhogy a banán világszinten mostanában nem a legjobb passzban van. Nem azért, mert a fogyasztók hirtelen rájöttek, hogy a banán valójában egy nagyon udvarias desszert – hanem mert van egy gombás betegség, ami szisztematikusan szét tudja szedni a banánültetvényeket.
A főgonosz neve: Panama-betegség (Fusarium-wilt)
A történet „Fusarium-wilt of banana” (FWB) néven fut a tudományos világban, a baráti körben pedig Panama-betegségként ismert. A kórokozó a talajban él, és amikor megfertőz egy banánnövényt, eltömíti a víz- és tápanyagáramlás csatornáit. A növény egyszer csak lekókad, mintha hirtelen ráébredt volna a világ összes bajára – majd elpusztul.
A gombának van egy különösen kellemetlen szokása: a talajban is kitart, és hosszú időre „ott marad”, hogy a következő ültetésnél is legyen mit csinálnia. Vagyis: nem az a kórokozó, amit egy gyors permetezéssel le lehet beszélni a rossz szándékairól.
Déjà vu: egyszer már „kicsekkolt” a kedvenc banánunk
Az 1950-es években a Panama-betegség gyakorlatilag lenullázta a kereskedelmi ültetvények sztárját, a Gros Michel fajtát. A világ aztán gyorsan átpártolt a Cavendish-re, ami akkor ellenállóbbnak bizonyult.
Csakhogy a banánipar egyik nagy „szuperereje” egyben az Achilles-sarka is: a világpiacon futó banánok nagy része szinte klón. Egyforma genetika, egyforma íz, egyforma méret – és sajnos egyforma sebezhetőség is.
Race 4: ugyanaz a rémálom, frissített kiadásban
A Panama-betegségnek több változata (úgynevezett „race”-e) létezik. A Cavendish-t ma a Race 4 csoport fenyegeti, ezen belül a hír most a Subtropical Race 4 (STR4) körül forog – ez a változat főleg szubtrópusi körülmények között okoz nagy gondot. És itt jön a reményteli fordulat.
A friss felfedezés: találtak egy „ellenállósági kapcsolót” a banán genomjában
Az ausztrál Queensland Egyetem kutatói (Andrew Chen és Elizabeth Aitken vezetésével) azonosítottak a banán genomjában egy olyan régiót, amely szabályozza az STR4-gyel szembeni ellenállóságot. A kulcs egy vad banánfajta, a Calcutta 4. A módszer egyszerre elegáns és kőkemény türelemjáték:
• A kutatók kereszteztek egy ellenálló vad banánt (Calcutta 4) egy fogékony banáncsoporttal.
• Az így kapott növényeket kitették az STR4 fertőzésnek.
• Aztán összehasonlították azoknak a DNS-ét, akik elpusztultak, azokéval, akik köszönték, jól vannak.
Az eredmény: az STR4-ellenállóság nyomát az 5. kromoszómán találták meg. Ez azért nagy dolog, mert ez az egyik első alkalom, hogy a Race 4-ellenállóságot így, genetikai „térképezéssel” sikerült szétszálazni egy vad banán-alcsoportból.
Öt év, több generáció, és rengeteg banán-„randiztatás”
A banán nem az a növény, amit ma keresztezünk, holnap pedig már publikálunk is róla. A projekt egyik legkeményebb része az idő:
Egy-egy keresztezett generációnak legalább 12 hónap kellett, mire eljutott a virágzásig – és csak ezután lehetett tovább nemesíteni, tovább vizsgálni. A kutatók összesen öt évet töltöttek ezzel a genetikai nyomozással. Ha ez most hirtelen túl hosszúnak tűnik: gondolj arra, hogy a gomba a talajban szintén imád kivárni.
Oké, akkor holnaptól ellenálló banánt eszünk?
Nem ilyen gyorsan. A Calcutta 4 ugyanis bár genetikai kincsesláda, nem igazán finom, és nem is úgy viselkedik, ahogy egy kereskedelmi banántól elvárnánk. (A tudományban ez az a pillanat, amikor kiderül: a „szuperhős” ugyan megmentené a világot, de közben elég rosszul énekel.) A cél ezért nem az, hogy Calcutta 4-et pakoljanak a szupermarketbe, hanem hogy az ellenállóság átkerüljön olyan banánokba, amik:
• jóízűek,
• jól szállíthatók és
• a termelőknek is megéri velük dolgozni.
A következő lépés: molekuláris „jelölők”, hogy ne kelljen éveket várni a válaszra
A csapat szerint most az a kulcs, hogy olyan molekuláris markereket fejlesszenek, amelyekkel már a kicsi palántáknál meg lehet mondani: hordozzák-e az ellenállósági tulajdonságot.
Ez óriási gyorsítás, mert így nem kell megvárni, míg a növény megnő, megbetegszik (vagy épp csodával határos módon nem), hanem a nemesítők korán, olcsóbban és pontosabban tudnak szelektálni.
Miért ekkora ügy ez? Mert a banán nem csak uzsonna
A banán a világ egyik legfontosabb élelmiszernövénye – sok országban nem desszert, hanem alapélelmiszer, és emberek százmilliói támaszkodnak rá a napi kalóriabevitelük egy részében. A globális ellátási lánc pedig olyan összetett, hogy a banán tulajdonképpen a mezőgazdaság logisztikai balettje.
Amikor tehát a banánt gombák fenyegetik, az nem csupán arról szól, hogy „drágább lesz a smoothie”. Hanem arról is, hogy termelők megélhetése, helyi élelmezésbiztonság és teljes régiók gazdasága kerül nyomás alá.
Tanulság: a természet nem szereti az egyforma hadseregeket
A banán története (Gros Michel → Cavendish → Race 4 pánik) tankönyvi példa arra, hogy a genetikai egyformaság mennyire sebezhetővé tesz egy rendszert. Ha minden növény szinte ugyanaz, a kórokozónak elég egyetlen „kulcs”, és nyílik az összes ajtó.
A mostani felfedezés viszont azt üzeni: a megoldás nem feltétlenül vegyszerekben és pánikban van, hanem abban, hogy a vad rokonok genetikai sokféleségét okosan és türelmesen bevonjuk a nemesítésbe. Szóval a banán még nem mentette meg magát – de úgy tűnik, találtunk hozzá egy nagyon ígéretes csavarhúzót. És őszintén: a reggeli banános zabkása megérdemli.
