Ismerős a lemezborítóról.
3 hónapon át tartott a szavazás, amelynek győztese 3887 vokssal a tatai angolkertben a Cseke-tó felett álló (fekvő) platán „híd” lett. Az Év Fája versenyen összesen 32 fa indult, közülük 12 került a döntőbe a szakmai zsűri véleménye alapján. A döntős fák közül a nyertes platán mellett díjazták a Hős Fa címet megkapó Lengyeli-legelő fáit, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját az Aggastyánok, a Micsky hársak egyike kapta.
A versenyt 2010 óta minden évben az Ökotárs Alapítvány szervezi. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet a környezetünkben élő fákra és a közösségben betöltött szerepükre. A fákra idén összesen 12606 szavazat érkezett.
A nyertes tatai platánfa 230-250 éves.
Valószínűleg nem sokkal ültetése után megdőlt, így a földfelszínnel párhuzamosan növekedett. Kialakításakor a Cseke-tó partja nem volt kikövezve a jelenleg ismert módon, így a közvetlenül a tó partjára ültetett platánsor több példánya is megdőlt a laza szerkezetű, vizes talajon, de egyik sem feküdt fel a partfalra ilyen csodával határos módon. Szerencsére a platánokra jellemzően remekül alkalmazkodott a helyzethez és törzséből további statikai támasztó gyökereket növesztett. A tatai Angolkert egyik legjellegzetesebb fája, közkedvelt esküvői és szerelmes fotó készítő helyszín, de a Bikini zenekar egyik nagylemezének zenekari fotója is ezen a fán ülve készült. Egyfajta hidat képez a Cseke-tó vízfelszíne felett, a bátrabbakat egészen közel vezeti a víztükörhöz. Mások szerint egyszerűen csak a világ leghiúbb fájával van dolgunk, aki egész évben saját tükörképét csodálja a víz tükrében.
A zsűri döntése alapján a Lengyeli-legelő fái kapták a 2022-es Hős Fa címet.
A legelő a Zala megyei Szentpéterúr és Pacsa települések határvidékén fekszik, és a benevezett matuzsálemi vadkörte- és tölgyfák az itt található gémeskutakkal, forrással, pásztorszoborral együtt a hely jelképei. Az idősebb fák még láthatták I. Ferenc Józsefet is, amint elkocsizott a közeli főúton. Az állattartás visszaszorulása után a legelő minimális háborítottságával a béke és a nyugalom szigetévé, a vadon élő állatok fontos bázisává, találkozási pontjává vált. Az idilli állapot fennmaradt egészen addig, amíg el nem döntötték, hogy a tervbe vett M76-os autóút nyomvonala ne az eredeti tervek szerint, a legelőt elkerülve, hanem épp annak közepén menjen. Ezzel a döntéssel nemcsak a fák és az élővilág járna rosszabbul, de a három szomszédos település lakossága is.
A különdíjas hársak a Pest megyei Dánszentmikós határában állnak.
Egy elszánt és lelkes helyi csapat már korábban megtisztította elhanyagolt környezetüket, pihenő- és kirándulóhelyet hozott létre, faápolót fogadott megmentésükre.
Forrás és kiemelt kép: evfaja.hu