Peru dzsungeléből.

A világhírű színész eleget viaskodott a hüllőkkel az Indiana Jones filmekben, de biztosan nem gondolta, hogy egyszer majd az ő nevét viseli az egyik faj. Pedig így lett: Ford, aki elkötelezett környezetvédő, a sorozatban játszott kalandor régész szerepének köszönhetően vált névadóvá.

A Tachymenoides harrisonfordi nevű kígyót a német herpetológus, Edger Lehr fedezte fel Peru távoli, Otishi Plateau nevű fennsíkján, a kábítószerkereskedők földjén. Maga a felfedezés is bekerülhetett volna akár a filmbe egy jelenetként, olyan kalandosra sikeredett.

A Föld egyik legkevésbé kutatott füves pusztája annyira elzárt helyen található az Andokban, hogy szinte csak helikopterrel érhető el.

A ’kokain völgynek’ is nevezett terület annyira veszélyes, hogy végül a tervezettnél egy héttel korábban be kellett fejezni az expedíciót. A kutatók egy adó-vevő segítségével kommunikáltak, ha a csapat szétszakadt. A túra 9. napján hirtelen ismeretlen hangok érkeztek a beszélőn keresztül, a tudósok pedig azonnal tudták, hogy más emberek is használják a frekvenciát, akik szintén meghallották, hogy mások is vannak a vonalban. Ezután észrevették, hogy drónnal figyelik őket, egyik reggel pedig nyomokat fedeztek fel a kemping körül. Változatos időközönként motorzúgást hallottak és végül a perui légierő helikoptere vészhelyzetre való tekintettel kimenekítette őket.

A felfedezett új kígyófaj a Colubridae, az egyik legnagyobb kígyócsalád tagja.

Hosszú időn keresztül ez volt a “maradék-család”– ide került minden olyan kígyófaj, ami nem passzolt más nagy kígyócsaládokba. Napjainkra a molekuláris genetikai vizsgálatok sokkal kifinomultabb rendszert hoztak létre, 8 alcsaláddal. A 40 cm hosszú kígyó testén végigfutó aranyszínű pikkelyek sokkal sűrűbbé válnak annak feje körül, az állat tökéletesen álcázza magát a környezetében.

Noha néhány biológus nem ért egyet azzal, hogy a fajok tudományos neveiket híres emberek után kapják, mások úgy vélik, hogy a védelmüket jobban segíti, ha ismertek, márpedig egy sztár neve könnyebben irányítja rájuk a figyelmet.

Az biztos, hogy Indiana Jones legendásan utálta a kígyókat. Harrison Ford azonban épp ellenkezőleg nyilatkozik róluk. “Komolyan szólva, lenyűgöző ez a felfedezés. Emlékeztet arra, hogy még mindig olyan sokat nem tudunk a vadvilágról – és hogy az emberek a lehetetlenül nagy bioszféra kis részét jelentik csak.

Egyébként ez a harmadik állatfaj, ami a színész után kapta a nevét: egy hangya- és egy pókfaj már Ford nevét viseli.

Forrás: www.goodnewsnetwork.org, kiemelt kép: Edger Lehr / University of Illinois