Még kötögettek is a magasban.

A Franciaország délkeleti részén található Landes megyét hatalmas fenyőerdők borítják. Ezen a területen találjuk a legnagyobb tengerparti fenyvest Európában – a tengerparti fenyő (Pinus pinaster) a mediterrán régióban őshonos.

Száz évvel ezelőtt a táj még teljesen más arcát mutatta. Az erdők helyén síkság terjeszkedett, ameddig csak a szem ellátott. A talajt bozót és száraz hanga borította, amit a helyiek időnként felégettek, hogy legelőt biztosítsanak a juhoknak. A 19. század közepén a becslések szerint kb. 1 millió birka legelészett errefelé.

A juhokat hosszú gólyalábakkal mozgó juhászok terelték.

A botok használatának számos előnye volt.  A juhászok a magasból messzebbre láttak, a távolabbi nyájakat is szemmel tarthatták. Kevesebb idő alatt tudtak nagyobb távokat bejárni, hiszen a gólyalábakkal hosszabbakat tudtak lépni. A legnagyobb segítséget pedig az jelentette, hogy a puha, mocsaras talajon könnyebben tudtak haladni., főként egy nagy eső után.

Praktikus okok miatt a lakosok nagy része így közlekedett, főként amikor esős volt az idő. Olyan hatékonynak bizonyult ez a módszer, hogy a gólyalábas férfiak lépést tudtak az ügető lovakkal is tartani.

A helyiek a közlekedés különleges módját tchangues-nek, az nagy lábnak nevezték.

A fából készült botok kb. 1,5 méter hosszúak voltak, egyfajta vállal és pánttal voltak ellátva, ami megtámasztotta a lábat. A fa felső része lapított volt és a lábnak támaszkodott, ahol egy erős pánt tartotta. Az alsó rész a földön nyugodott, megnagyobbított volt, néha juh csonttal volt megerősítve. A juhász egy olyan botot vitt magával, ami segítette a lábraállást és egyben a birkák terelését is.

Sok pásztor már gyerekként olyan ügyesen megtanulta a gólyalábazást, hogy képes volt manőverezni, akrobatikus mutatványokat bemutatni. Tudtak egy lábon futni, virágot szedni, de akár esést szimulálni is. A gólyaláb annyira kényelmes és biztonságos volt, hogy fenn üldögélve nem egyszer még időtöltésként kötöttek is a juhászok.

1808-ban, amikor Jozefina Napóleonnal találkozott, fiatal gólyalábasokat küldtek az udvari hölgyek szórakoztatására.

A hölgyek örömüket lelték a gólyalábasok versenyeztetésében, érméket dobáltak a földre és nézték ahogy tülekednek érte, de a gólyalábas ügyességi mutatványok, versengések a faluünnepekhez is hozzátartoztak. 1891-ben Sylvain Dornon Párizstól Moszkváig gyalogolt gólyalábakon 58 nap alatt.

A gólyalábak végül szép lassan eltűntek, amikor a területen egyre több fa került elültetésre. Ahogy a mocsarak, lápok helyét fenyők foglalták el, úgy vált szükségtelenné a botokkal történő közlekedés is. Végül a birkanyájak is felszámolásra kerültek.

Forrás: www.amusingplanet.com