A kimerült madár jó emberre akadt.

Alex Parker a coloradói Boulder városában található hátsókertjében dolgozott éppen, amikor Henry először megjelent. A fiatal kék szajkó meglehetősen csapzottnak és fáradtnak tűnt, és kíváncsian figyelte, hogy mit csinál Alex. A fiú éppen új párkányt épített a tűzrakó köré, a madár pedig odarepült és leült a srác feje fölötti ereszcsatornára.

Alex azt mesélte, hogy a madár olyan hangokat adott ki, mint az ételért visító fiókák, és a közeledésre sem repült el.

Meglehetősen fiatalnak látszott még, elmosódott színekkel és csapzott tollakkal. Bár kimerültnek tűnt, nem nézett ki betegnek – mesélte a csillagász. Alex arra gondolt, hogy talán éhes, ezért a tetőre dobott pár magot, de Henry nem tudta, mihez kezdjen velük.

Parker barátnője, Annie hozott némi sótlan mogyoróvajat, és megkínálta egy kanálnyival Henry-t, amit a szajkó örömmel elfogadott. Vizet is tettek ki neki, erre is rávetette magát. Később faggyút is kapott, amit szintén jóízűen befalt. A segítőkész házigazdák még pár szöcskét is befogtak a kis éhenkórásznak. Alig telt el egy óra, a madárka már energikusabban ugrált a fűben, csipegetett, rovarokat keresgélt.

Henry érezte, hogy jó emberekre lelt. Másnap visszatért, sokkal kíváncsibban és érdeklődőbben. Könnyebben látott neki a magvaknak és rögtön bevetette magát a madárfürdőbe, amit felállítottak számára. A barátságos kis szárnyas rendszeres látogató lett.

Fotó: Alex Parker/Twitter

Észrevétlenül megtanult gondoskodni magáról: szöcskefogó bajnok lett. Minden reggel a párnál kezdte a napot. Még az is előfordult, hogy az ablakhoz repült, és megvárta, míg kijönnek a “gazdái”, hogy megmutathassa nekik a tudományát.

Nagy érdeklődést tanúsított mindenféle tevékenység iránt, amit az emberbarátai végeztek. Megvizsgálta a fényes dolgokat, ékszereket, képernyőket és hajakat. Amikor Annie a laptopon dolgozott, igyekezett neki “segíteni”.

Henry augusztus elejei első látogatása óta önellátóvá vált, már saját magának gyűjt élelmet. Bandázik is: más kék szajkókkal együtt repül, azok pedig gyümölcsöktől roskadozó eperfákat mutattak neki. Ezeken a napokon épp csak beköszön és már repül is tovább a társaival.

Forrás: www.mnn.com