Dugóhúzószerű farok.

A törpeegér a legkisebb rágcsálónk, éppen ezért ritkán kerül a szemünk elé. Az icipici emlős 10-15 cm hosszú a farkával együtt és mindössze 5-10 g. Az egér háta vörhenyes barna, oldala világosabb, míg hasa és lábai egészen fehérek. Farka ügyes kapaszkodófarok, szinte dugóhúzószerűen össze tudja csavarni.

A törpeegér hazánkban 2012 óta védett állatfaj, eszmei értéke 25 ezer forint. Magyarország egész területén, a számára alkalmas élőhelyfoltokon előfordul. Jól rejtőzködik a sűrű növényzetben, a magas fűfélék közt, a mezsgye-sávok magaskórósaiban, nádasokban, sövényekben, gazosokban és bozótos erdőszegélyeken szinte láthatatlan. A sűrű növényzet közé építi művészien kialakított, ökölnyi fűfészkét is, amelyet tavasztól őszig használ.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Andy Mason (@createcomplete) által megosztott bejegyzés

Mozgására jellemző, hogy fürgén, szinte akrobatikusan mászik fűszálakon, a bokrok, cserjék legvékonyabb ágain, de a fák törzsén is felszalad, és jól úszik. Mászás közben rendkívül mozgékony farkával nemcsak egyensúlyoz, hanem ügyesen kapaszkodik is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Adam Zbyryt (@zbyrytadam) által megosztott bejegyzés

A törpeegér magvakkal, növények terméseivel, bogyókkal és rovarokkal táplálkozik, évszaktól függ, hogy éppen mit eszik. Kora tavasszal előszeretettel rágcsálja a rügyeket. Segíti a mezőgazdaságot, azáltal, hogy a gabonán található levéltetűt és egyéb rovarokat is elfogyaszt. Viszont, nyáron egyik legfőbb táplálkéforrása a búza, felmászik egészen a kalászig, eközben a farkával kapaszkodik és egyensúlyoz.

A törpeegér rendkívül szapora, a nőstény évente akár 6-szor is ellik, 3-8 utódot hoz egyszerre a világra.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Adam Zbyryt (@zbyrytadam) által megosztott bejegyzés

A törpeegér elterjedése és állománya Európában visszaszorulóban van, elsősorban a magaskórós mezsgyék, vízparti nádasok, a cserjés erdőszélek és a sűrű sövények számának, kiterjedésének csökkenése miatt. Az élőhelye sérülékenysége mellett az intenzív mezőgazdaság és a rágcsálóirtók széleskörű használata is tizedeli állományát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

SURANCOG (@surancog) által megosztott bejegyzés

2022-ben a törpeegeret választotta az Év emlősének a Vadonleső Program. A 8 éve útjára indított kezdeményezés célja, hogy egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet a kiválasztott védett vagy fokozottan védett emlősfaj és környezete fontosságára, jellemzőire. Az idei évi eseményeket, programokat a Vadonleső honlapján, közösségi oldalain, valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján és közösségi felületein követhetik az érdeklődők.

Forrás: www.vadonleső.hu