Itt tényleg örömmel kezdték meg az iskolát.

A szeptemberi iskolakezdés sokkoló. Jól tudta ezt Kyle Hubler, az Evergreen Middle School tanára, és úgy döntött, hogy élménydúsabbá teszi a szürke iskolakezdést. A hetedikesek és nyolcadikosok termét kicsit átöltöztette, éppen olyanra, mintha a Roxfortban lennének.

Kyle Hubler 5 héten keresztül dekorálta az osztálytermet, összesen mintegy 70 órát fordított az elképzelés kivitelezésére. Ehhez felhasznált néhány portékát, amit otthonról hozott, a többit pedig saját zsebből fizette.

Az átalakításba fektetett energia elképesztő, a helyszín pontosan olyan lett, mintha a varázslatos világba csöppennénk.

„Roxfort 2017-18! Tegnap bemutattam az új osztálytermet a tanulóimnak, és imádták! Ahogy az szemük felcsillant- bőven megérte az egész erőfeszítés. Fantasztikus, vidám évünk lesz!” – írta Hubler egy facebook posztba, amit már több tízezren megosztottak.

Előre megjósolható volt, hogy a gyerekek rajongani fognak az új osztályteremért.

„Hallani lehetett, hogy leesett az álluk. Csak mentek körbe a szobában, szemügyre véve minden apró részletet, hogy aztán izgatottan újságolják a társaiknak, hogy mit fedeztek fel.”

Kukkants be az osztályterembe, és – életedben először – sajnáld, hogy már nem vagy iskolás!

Hubler bevallotta, hogy gyerekkora óta óriási Harry Potter rajongó, és a mai napig emlékezik a könyv fontos tanításaira az elfogadásról, a lojalitásról, és a becsületességről. Szeretné, ha ezek a gondolatok a gyerekekre is hatnának.

Korábban a sorozat részei egyfajta menekvést jelentettek a tanár számára, amikor úgy érezte, hogy arra van szüksége, és most ezt a lehetőséget akarja felkínálni a tanulóknak is.  Azt szeretné, hogy ha egy tanuló a stressz, bizonyos problémák elől menekülne, akkor ide bejőve kényelmesen érezze magát, tudja, hogy ide menekülhet, mert megértés és derű várja.

Szerintünk Kyle már most megnyerte az Év tanára címet!

https://www.facebook.com/kylepely/videos/pcb.10156034530708455/10156034358148455/?type=3&theater

Forrás: www.countryliving.com képek: Kyle Ely/Facebook