Kemény kaptató.

Nem csak a Machu Picchu-t éri meg felkeresni, ha Peruban járunk: a dél-amerikai országban találjuk a Hétszín-hegyet (Montaña de Siete Colores, vagy a perui bennszülöttek nyelvén Vinicunca) is. Az Andokban emelkedő hegy állítólag a valóságban is épp olyan gyönyörű, mint a képeken, bár a színek biztosan sokkal halványabbak, mint a szűrökkel ellátott Insta fotókon.

Peru egyik kiemelkedő látványossága 5200 méteres magasságban fekszik. A színek sokaságát, a sárga, vörös, türkiz, levendula, arany rétegeket a hegyet alkotó ásványoknak köszönhetjük.

Érdekes, hogy ezeket a hihetetlen színeket csak azután fedezték fel, hogy a hó elolvadt. Azóta az őslakosok körében szentként tisztelt hegy felkerült a National Geographics „Top 100 hely, amit muszáj látnod, mielőtt meghalsz” listájára is.

Rainbow Mountain

Nem is olyan rég még csak a helyiek ismerték a hegyet, azóta viszont turisták ezreit vonzza a világ minden tájáról. A látogatók szemét először azok a színek kapják meg, amelyeket nem láthatunk ilyen formában máshol.

De nem ez az egyetlen dolog, amiért érdemes útra kelni, valójában az egész utazás varázslatos, nem csak az úti cél.

Lámák, lovak és alpakák közt vezet az utunk, miközben lenyűgöző panoráma tárul elénk. A helyi közösségek szinte még mindig ugyanazt az életmódot folytatják, mint 100 évvel ezelőtt. Mintha megállt volna az idő ezen a vidéken. A festői tájon haladva lépten-nyomon geológiai különlegességekre és történelmi emlékekre bukkanunk.

Palcoyo Rainbow Mountain

A hegyet 14 különböző, színes ásvány alkotja.

Optimális március és november között érkezni, a legjobb pedig júniustól augusztusig, amikor az ég kékje is emeli a látvány. A havas, esős időszakban viszont sokszor járhatatlan az út és a színek is tompábbak. A dél körüli túl erős fények miatt reggel vagy este kerekedjünk fel, mert ilyenkor sokkal szebben érvényesülnek a színek. A hőmérséklet éjjel fagypont alá eshet, az időjárás gyorsan változhat, heves esőzések, szikrázó napsütés akár egy órán belül is válthatja egymást.

Palcoyo Rainbow Mountain

Aki szeretne eljutni a lélegzetelállító Szivárvány-hegyhez, először Cusco felé vegye az irányt, innen 2-3 óra alatt lehet Pitumarca-ba autózni, ahol lábbuszra kell váltani, hosszabb vagy rövidebb túrával nekiveselkedni a hegymászásnak. A túra meglehetősen megerőltető, nem ajánlott kezdőknek. A magaslati fekvés miatt elegendő vízzel induljunk útnak és hagyjuk időt az adaptációra is. A beszámolók szerint brutális a feljutás, sűrűn meg kell állni a  légszomj miatt és nem árt gyógyszerekkel sem készülni.

Vinicunca

Montaña de Siete Colores

Mist

Rainbow mountains in northwest Iran

Corderilla de los Arcoiris.

Forrás: www.rainbowmountainperu.com