Nagy idők tanúja.

Bár mi, emberek átlagosan csak 80 évet töltünk a Földön, egyes növények tucatnyi generációt látnak felnőni és távozni. Akadnak olyan famatuzsálemek, amelyek már több ezer éve nőnek és még mindig kitartanak, sőt teremnek.

Közéjük tartozik az a csavarodott törzsű, varázslatos olajfa a görögországi Kréta szigetén, Ano Vouves falu mellett, amely már évszázadok, sőt évezredek óta tanúja a történelmi eseményeknek, emberi életeknek, természeti jelenségeknek. A római birodalom szétesését ugyanúgy végigélte, ahogyan a 2004-es athéni olimpiát, is, amikor a sportesemény visszatért szülőföldjére.

Olive tree of Vouves

Az olajfát és az olajbogyót már legalább 3 ezer éve kereskedelmi célokra termesztik Krétán. Az olívaolaj egészséges, ezt minden évben tanulmányok sora bizonyítja, a mediterrán étrend alapja.

A Vouves-i olajfa izotópos kormeghatározását nem lehet elvégezni, mert a fa keményebb belső része (gesztje) elhalt egy 1,5 méteres átmérőn belül, miután a növény megcsavarodott. Az évgyűrűk alapján azonban legalább 2000 évesre becsülik a korát, de ez a minimum, mert más feltételezések 4000 évesnek vélik.

Ezen ismeretek után azt várhatnánk, hogy a fa már rég kiszáradt vagy vegetál, de ez szerencsére nem így van, ugyanis oltás segítségével elérték, hogy az olajfa megerősödjön és továbbra is teremjen. 2004-ben az athéni olimpia játékok győztesei is innen kapták a dicsőségüket hirdető olajágat. A matuzsálem azóta már védelem alatt áll.

Nem ez az egyetlen ilyen idős olajfa a világon. A Libanonban élő ’Nővérek’ vagy ’Noah nővér olajfái’ becenévre hallgató növény a becslések szerint 6000 éves lehet. Ezek a fák már háborúkat, pandémiákat, aszályokat, tűzeseteket is túléltek – hihetetlen példái az élniakarásnak.

Forrás: mymodernmet.com

A kiemelt kép illusztráció.