Mókuska, mókuska.

Megálmodták és megcsinálták: Újpesten nyílt meg a főváros első és eddig egyetlen mókus- és madárparkja. A Mókaligetben nem csak testközelből figyelhetjük az állatokat, de akár etethetjük is őket.

A Mókaliget megnyitását Bedő Kata, Újpest alpolgármestere adta hírül a Facebook oldalán. A ligetet és az állatokat az Izzó-lakótelepen lévő Ugró Gyula soron találjuk meg. A létrehozók célja az volt, hogy egy biztonságos parkot alakítsanak ki a területen, ahol az újpesti és az agglomerációból érkező családok megfelelő körülmények között etethetik vagy csodálhatják az állatokat.

Az apró liget új, fából készült etetőket és itatókat kapott, de rovarhoteleket és sün-házakat is helyeztek ki, így a Farkaserdő apró lakói közül mindenki békés menedékre lelhet itt, évszaktól függetlenül. A gyermekek és felnőttek számára kialakított közösségi tér pedig lehetőséget ad, hogy egy kis eledelt helyezzünk ki az állatoknak vagy akár csak megfigyeljük őket, mindezt biztonságos, idilli környezetben.

A kialakításban természetesen részt vett az a „mókusos” Laci bácsi is, aki már hosszú évek óta lelkes „gazdája” az ide érkező mókusoknak és madaraknak. Utóbbiak megismerését információs táblák segítik, amelyek QR-kóddal vannak ellátva, így a kód beolvasása után a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapjáról kaphatunk részletes információt a szárnyasokról.

A létrehozásban az Állatmentő Liga és az Újpesti Városgondnokság is aktív szerepet vállalt.

Forrás: Facebook/Bedő Kata

A kiemelt kép illusztráció.