Amikor egy hatalmas tölgy alatt állsz, talán nem is sejted, hogy a törzsében, a kérgében és még a levelei mögött is történetek rejlenek. Nem csupán a koráról, a viharokról vagy az aszályokról – hanem arról is, hogyan tanulta meg túlélni mindazt, amit a természet és az ember rákényszerített. A fák ugyanis emlékeznek. Méghozzá sokkal mélyebben és pontosabban, mint gondolnánk.

A legújabb kutatások – köztük a Membra projekt tudósainak munkája – azt mutatják, hogy a fák memóriája nem költői kép, hanem nagyon is valós, biológiai folyamat. És ha jobban értjük, hogyan működik, közelebb kerülünk ahhoz, hogy megmentsük a jövő erdeit.

A Feanedock-tölgy: élő tanú, aki már mindent látott

Aki valaha járt Derbyshire-ben, talán látta a Feanedock Oak-et: egy 120 láb magas, két évszázados tölgyet, amely körül minden élőlény nyüzsög – rigók, pókok, vörösbegyek, hangyák, bogarak és apró rágcsálók. Mellette egy omladozó kunyhó is meghúzódik, jelezve, hogy az emberek sem véletlenül telepedtek a közelébe.

2023 nyarán dendrokronológusok 195 évnyi évgyűrűnyomot vizsgáltak meg, ám még így sem érték el a fa közepét – vagyis még ennél is idősebb lehet. A fa fiatal korában bányászok jártak el mellette nap mint nap… ma pedig klímaváltozási kísérletek, művészeti performanszok és jogi szimbolikák főszereplője.

A fák memóriája: nem a DNS-ben, hanem fölötte

A fák „emlékezete” epigenetikai formát ölt: nem változik a DNS-sorrend, csak az, hogyan olvassa ki a szervezet. Ennek központi eleme a DNS-metiláció, apró kémiai jelölések rendszere. Ezek a jelölések későbbi életeseményekre reagálnak – például aszályra, hőhullámra, betegségekre –, és hosszú távon is megváltoztatják a fa viselkedését:

– mely géneket kapcsolja be vagy ki,
– hogyan védekezik kórokozók ellen,
– mennyire gyorsan nő vagy lassul le,
– hogyan osztja el az energiáit.

Egy tölgy például, amely évtizedeken át túlélte az aszályokat, kimutathatóan más metilációs mintázatot hordoz – és ezek a mintázatok akár az utódait is ellenállóbbá tehetik.

Amikor a fa tanítja a csemetéit

A Membra kutatói egy különleges kísérletet végeztek a BIFoR létesítményben: tölgyeket és mogyorót emeltek megemelt CO₂-szintre, hogy kiderüljön, átadják-e a következő generációnak a stressz élményét.

A tölgyek válasza meghökkentő volt:

– nagyobb makkok,
– gyorsabban növő magoncok,
– jobb ellenállóképesség például a lisztharmattal szemben.

A mogyorónál viszont ennek épp az ellenkezője történt: kisebb termés és sérülékenyebb utódok.

Ez arra figyelmeztet: nem minden faj reagál ugyanúgy. A jövő erdőit nem lehet egyetlen sablonnal megtervezni.

A stressz időzítése is számít

Meglepő felfedezés, hogy a DNS-metiláció szezonálisan ingadozik: tavasszal alacsony, nyár végére megnő. Ez azt jelenti, hogy nem mindegy, mikor éri a fát a stressz. Egy nyári aszály sokkal mélyebben rögzülhet a fa „memóriájában”, mint egy tavaszi.

A fiatal fák válsága – és mit árul el a memóriájuk

A legtöbb erdő problémája nem a fakor: hanem az, hogy nincs elég utód. Egyes vizsgálatok szerint a fiatal fák halálozási aránya Angliában és Skóciában 16%-ról 31%-ra nőtt két évtized alatt. A klíma gyorsabban változik, mint ahogy a csemeték alkalmazkodni tudnának, ezért a kutatók azt vizsgálják, hogyan lehetne mesterségesen „edzeni” őket:

– természetes anyagokkal primingolni őket,
– stresszre felkészíteni még az ültetés előtt,
– olyan anyafáktól gyűjteni magot, amelyek bizonyítottan ellenállók.

Ez lehet az erdők túlélésének titka.

A nagy erdőtelepítési hullám – és a mögötte húzódó veszély

Az Egyesült Királyságban – és sok más országban is – hatalmas erdőtelepítési projektek zajlanak. Gyakran azonban az olcsó, gyors növésű fajok kerülnek előtérbe. A gond csak az: ami gyorsan nő, az gyorsabban meg is halhat.

A jövő erdőinek nemcsak sok fára, hanem sokféle fára és sokféle memóriára van szükségük. Olyanokra, amelyek évtizedekkel ezelőtt átélték az aszályt – és ezt a tudást továbbadták.

Jog, művészet, emlékezet – hogyan szólalnak meg a fák?

A Walking Forest kollektíva és a Ring of Truth performansz különös összművészeti megközelítése megmutatta: a fák nemcsak biológiai rendszerek, hanem kulturális szereplők is.

Suffragette-nők száz évvel ezelőtt fákat ültettek emlékműként és reménységként. Ezek közül mára egyetlen Monterey-fenyő él – és a magjai körbejárják a világot, újabb történeteket ébresztve.

Más fák tiltakozás szimbólumaivá váltak, mint a Sycamore Gap legendás fája vagy a Sheffieldben kivágott utcai fák.

A fák emlékeznek – a kérdés az, mi emlékezünk-e rájuk

A kutatások egyre világosabban mutatják: a fák hosszabb távon és mélyebben reagálnak a környezetükre, mint ahogy azt korábban hittük. És ebben a memóriában ott a figyelmeztetés is: ha túl gyorsan változtatjuk meg a világot, a fák már nem tudnak elég gyorsan alkalmazkodni.

A mi feladatunk, hogy meghalljuk, mielőtt elnémulnak.

Forrás: Az eredeti kutatás alapján: Estrella Luna-Diez, Anne-Marie Culhane, Bruno Barcante Ladvocat Cintra (2025): What do trees remember? The Conversation UK. DOI: 10.64628/AB.xtr3ps9gc