Amikor a tudomány kamerát ragaszt a madár fenekére.
Japán kutatók eredetileg nem a madarak toalett-szokásaira voltak kíváncsiak. Mindössze azt akarták megfigyelni, hogyan futnak neki a víz felszínén a csíkos viharsirályok (Calonectris leucomelas), mielőtt felszállnak. Ezért kis, gyufásdoboz méretű kamerákat erősítettek 15 madárra, a lábaik mögé. Az eredmény? Nemcsak a szárnypróbálgatásokat kapták lencsevégre, hanem 36 órányi madár-WC valóságshow-t is.
Óramű pontossággal működő „légivécé”
A viharsirályok bámulatosan szabályos ritmusban ürítenek: 4–10 percenként, vagyis több mint ötször egyetlen órában. Ez annyira pontos, hogy még a legismertebb emésztésreklámok is elsápadnának mellette. A meglepetés azonban nem itt jön, hanem ott, hogy ezek a madarak szinte soha nem a vízen ülve végzik el a dolgukat. Ehelyett felszállnak, elengedik a csomagot a levegőben, majd egy percen belül vissza is telepszenek a tengerre – mintha csak egy gyors „WC-járatra” indultak volna.
Egy lyuk, dupla funkció
A madaraknál nincs külön „csatornarendszer” a vizeletnek és a székletnek. Minden ugyanazon a nyíláson, a kloákán keresztül távozik, egy fehér, sűrű, pasztás masszaként. A viharsirályok esetében ez nem is kis mennyiség: testsúlyuk 5%-át ürítik ki óránként! Képzeljük el, ha egy 70 kilós ember ennyire rendszeres lenne – az óránkénti 3,5 kiló „termés” valószínűleg Guinness-rekord gyanús lenne.
Miért fontos mindez az óceánnak?
Bár elsőre csak jóízű nevetésre ad okot a „légibombázás”, a tudósok számára a guanó valóságos kincset ér. A madarak ürüléke tele van tápanyagokkal, és természetes trágyaként szolgál a tengerekben és part menti ökoszisztémákban. Kiderült, hogy a kutatók eddig alábecsülték, mekkora szerepe van a tengeri madarak „légvécéinek” az óceán termékenységének fenntartásában. Magyarán: minden egyes fehér petty a vízen egy apró ajándék az élővilágnak.
A tenger igazi hősei?
Lehet, hogy a viharsirályok nem tudják, de azzal, hogy ennyire rendszeresen „bombázzák” a vizet, hozzájárulnak a planktonok növekedéséhez, a halak táplálékának bőséghez és végső soron az egész óceáni táplálékháló stabilitásához. Legközelebb, ha valaki bosszankodik egy madárpotyadék miatt, érdemes belegondolni: a világ tengerein millió tonna guanó tartja életben a halrajokat – és ez mind a sirályok vécézési szokásain múlik.
