Nagyszerű munkát végeztek a jászsági Sasközpontban.

Nem mondhatni, hogy eseménytelenül telt a jászsági Sasközpontban 2017 nyara, majd ősze. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság által közösen működtetett intézmény rendelkezik a régióban az egyik legjobb feltételekkel a sasok sikeres vadröptetéséhez vagy hosszú távú tartásához, és erre bizony most szükség is volt.

Tavaly június 5-én a Burgenlandban találtak rá az osztrák szakemberek egy viharban a leszakadt fészek alatt három parlagisas-fiókára. Az egyik egészséges madarat vissza is tudták tenni egy másik fészekbe, ahol szerencsére befogadták a pótszülők és a két mostohatestvér. A másik két madár esetében azonban orvosi ellátásra volt szükség. A szakemberek magyar kollégáikkal együtt úgy döntöttek, hogy a jászsági Sasközpontba szállítják a madarakat. Sajnos közben kiderült, hogy az egyik fióka súlyos szárnysérülést szenvedett, így előreláthatólag a Sasközpont állandó lakója lesz.

A másik fióka lábtörését sikeresen kezelték, felépült, és mostanra elengedhetővé vált. Ezt a madarat az azonos keresztnevű megtaláló és a kezelő állatorvos tiszteletére „Hans”-nak nevezték el az osztrák kollégák.

https://www.facebook.com/saskozpont/photos/pcb.934589566690025/934588323356816/?type=3&theater

https://www.facebook.com/saskozpont/photos/pcb.934589566690025/934588183356830/?type=3&theater

https://www.facebook.com/saskozpont/photos/pcb.934589566690025/934588320023483/?type=3&theater

Társa, „Kurszán”története szeptember 5-én kezdődött, a fiatal parlagi sast, amely egy közeli fészekből repült ki korábban, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei találták meg a Hevesi-síkon egy kútba esve (sajnos nem kizárt, hogy emberi közreműködéssel került oda). A rendkívül legyengült állapotban levő madár is a Sasközpontba került. Az elmúlt hónapokban ő is felgyógyult és készen állt az elengedésre.

Fotó: Horváth Márton/parlagisas.hu

A két gyógyult madarat a XV. Országos Sasszinkron és a IV. Sas Nap keretében engedték el a Sasközpont melletti gyepen 2018. január 13-án. Mindkét madár hátára műholdas jeladót szereltek a szakemberek, így a természetbe történő visszailleszkedésük és további sorsuk is nyomon követhető lesz.

https://www.facebook.com/saskozpont/photos/pcb.934589566690025/934588470023468/?type=3&theater

Fotó: Horváth Márton/parlagisas.hu

https://www.facebook.com/saskozpont/photos/pcb.934589566690025/934588386690143/?type=3&theater

Forrás: erdeiprogramok.hu