Kerüljük a mérgező kemikáliákat.

A legtöbben szeretjük, ha tiszta, rendezett a lakásunk, és még a szekrény teteje sem poros – a nagytakarítás kedvelt időszaka a megújulás évszaka, a tavasz. Nem mindegy azonban, hogy mivel fogunk hozzá, nyilván nem túl jó, ha a por helyett mérgekkel telítjük az otthonunkat.

Elég rémisztő, de a tanulmányok szerint azok a háziasszonyok, akik mindenféle vegyi tisztítószereket használnak, legalább heti egyszer átélnek egy (a szereket nem használókhoz viszonyítva) meredekebb csökkenést a tüdőaktivitásukban.

Az alábbi szerek nem csak természetesek, de ráadásul szinte minden háztartásban fellelhetőek!

1. Szódabikarbóna

Az első számú szer nem csak a konyhában, de a takarításnál is. Hatékony, természetesen szagtalanít, egyszerű belőle pasztát készíteni, és azzal tisztítani, finoman dörzsölni a szennyeződéseket. A szőnyeget és a textíliákat szagtalanítja, ha szódabikarbónát szórunk rájuk majd kiporszívózzuk. 4 evőkanál szódabikarbónát keverjünk kb. 1 liter meleg vízbe, majd ezzel tisztítsuk a konyhai munkafelületet, a készülékeket, a hűtő belsejét.

2. Ecet

A gyengéden savas anyag feloldja a szennyeződést, vízkőlerakódásokat, szappanmaradékokat. Szinte bárhol használható: keményfa padlóknál, a penésznél is. Kb. ½ bögre ecetet adva a mosáshoz kellemesebb illatú, puha ruhákat kapunk. Természetes szagtalanító, nem elfedi, hanem megköti a kellemetlen szagokat. Víz-ecet keverékével készült spray-val a munkapultot, sütőt, WC-t és az ablaküveget is tisztán tarthatjuk.

3. Citrom

A citromolajat számos termékben (pl. mosogatószerek) használják kiváló tisztító hatása miatt. Antibakteriális tulajdonsággal rendelkezik, az illata is kellemes, és mindenféle szennyeződést hatékonyan old. Különösen jól alkalmazható sóval együtt. Szórjunk egy kis sót a vágódeszkára, majd dörzsöljük be citrom segítségével.

4. Bórax

Nátrium-borát vagy nátrium-tetraborát: a bórax a bórsav nátriummal alkotott sója.  Általános tisztító, sütősúroló és mosószer. Az erősen szennyezett sütőhöz tegyünk egy fél citromot egy fél bögre bóraxba, majd ezzel dörgöljük át és öblítsük le a koszos felületeket. Eltávolítja a rozsdafoltokat is a porcelánról és a zománcozott kádról, mosogatóról.

5. Olaj

Az olíva, napraforgó és más növényi olajok eltávolítják a szennyeződéseket, tompítják a karcolásokat, ápolják, hidratálják a kiszáradt fát. Használjuk fatermékek, öntöttvas edények, rozsdamentes acélfelületek és fonott bútorok tisztítására.

6. Fogkrém

Semmi extra, az egyszerű, sima fogkrém az, amelyik enyhe súroló, detergens és antibakteriális hatása miatt kiválóan alkalmazható rozsda ellen. Nyomjunk belőle egy száraz rongyra, és ezzel törölgessük át a fürdőszobai és konyhai krómszerelvényeket, az ezüstöt, a gőzölős vasaló talpát. Ezenkívül eltávolítja a foltokat a linóleumról és fényesíti a zongorabillentyűket.

Forrás: www.mnn.com