Távoltartó fénysugarak.

A Vértesi Erdő Zrt. és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködéséből kifolyólag pontosan lehet tudni, hogy melyek a legveszélyesebb útszakaszok a társaság által kezelt vadászterületen. A vadászterületeket ugyanis a fő- és mellékutak gazdagon behálózzák, egyes szakaszokon pedig gyakoriak a vadbalesetek, ütközések. Az ütközés nem csak jelentős anyagi kárral, de akár súlyos személyi sérüléssel is járhat.

Tavaly már próbaként tettek ki vadriasztó prizmákat, ezek számát most ősszel, a gímszarvas, valamint a dámszarvas párzási ideje alatt megnövekedett balesetveszélyre való tekintettel további 71 darabbal növelték. A multifunkciós vadriasztó prizmák a 81. számú főút és a 8135. számú út balesetveszélyes szakaszaira kerültek.

A vadriasztó prizma éjszaka és korlátozott látási viszonyok között kiemelt baleset megelőzési szerepet lát el azáltal, hogy a gépkocsi fényszórójából a fénysugarakat bejuttatja az út mellett végighúzódó erdőbe és így elriasztja a vadat az úttest közeléből.

A vadelütések számának csökkenésében nagy szerepet játszik az is, hogy a közútkezelő tisztán tartja az útpadkát, és az erdőszéleket, hogy a vad észrevétlenül ne tudjon az útkorona közelébe kerülni, és a prizma működését az elhanyagolt, felnőtt növényzet ne akadályozza.

Forrás: verteserdo.hu