Kell az izmoknak a regenerálódáshoz.

Valószínűleg eddig nem igen gondoltunk a túróra úgy, mint lefekvés előtti csemegére, pedig egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint, ha az ágyba bújás előtt 30 perccel 30 gramm fehérjét elfogyasztunk, jobb lesz az izomzatunk minősége, az anyagcserénk, és úgy általában az egészségi állapotunk is.

A vizsgálatba huszonéves, életerős nőket vontak be: nekik kellett túrót fogyasztaniuk 30 illetve 60 perccel az alvás előtt. A szakemberek főleg azt kívánták kideríteni, hogy ez a tejtermék milyen hatást gyakorol az anyagcsere sebességére és az izomzat regenerálódására.

A kutatók az eredmények elemzése után igazoltnak látták korábbi feltételezésüket, hogy a teljes értékű élelmiszerek a fehérje-kiegészítőkhöz hasonlóan működnek.

Ezzel a felfedezéssel megnyílik az út a fehérje-kiegészítőket kiváltó, egyéb élelmiszerek bevonására az elalvás előtti táplálkozásba.

A tanulmány eredményeit a British Journal of Nutrition nevű tudományos folyóiratban publikálták a tudósok.

Forrás: elelmiszer.hu