Mit jelent a “vizes élőhely”, és miért olyan fontos a megőrzése? Egyre gyakrabban találkozunk ezzel a kifejezéssel a hírekben, de sokan még mindig nem tudják pontosan, miről is van szó. A vizes élőhelyek nem csupán mocsarak vagy lápok, hanem minden olyan természetes vagy mesterséges terület, ahol a víz tartósan vagy időszakosan jelen van: tavak, folyók árterei, nádasok, holtágak, kubikgödrök, sőt akár halastavak is.

A vizes élőhelyek szerepe a természetben

A vizes élőhelyek sokrétű ökológiai és környezeti szerepet töltenek be:

  • Menedéket és szaporodóhelyet biztosítanak madarak, kétéltűek és rovarok számára, miközben ugyanitt tenyésznek és fejlődnek a vízinövények is – az ilyen területek sokféle állat- és növényfajnak adnak otthont, köztük számos ritka és veszélyeztetett fajnak.
  • Természetes vízszűrőként működnek, hozzájárulnak a vízminőség javításához.
  • Mérséklik az árvizek kockázatát azáltal, hogy elnyelik és visszatartják a vizet.
  • Hozzájárulnak a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez: a víz jelenléte hűti a környezetet, javítja a mikroklímát.

Vízmegtartás: a kulcs a jövőhöz

A klímaváltozás és a vízgazdálkodási hibák következtében Magyarországon is egyre gyakoribb a szárazság, és egyre nagyobb problémát jelent a vízhiány. A megoldás kulcsa: a víz megtartása a tájban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ahelyett, hogy a csapadékvíz gyorsan lefolyna a területről és eltűnne, igyekszünk visszatartani és hasznosítani – akár természetes módon, akár mesterségesen létrehozott vízvisszatartó rendszerekkel.

Fontos megjegyezni, hogy a víztározók – amelyek mesterséges vagy részben mesterséges létesítmények a víz tárolására – nem minden esetben számítanak természetes vizes élőhelyeknek. Ugyanakkor, ha a víztározókban huzamosabb ideig megmarad a víz és kialakul egy gazdag élővilág, ideiglenesen funkcionálhatnak vizes élőhelyként, amelynek biológiai jelentősége lehet. Ezért a víz megtartása során nemcsak a természetes élőhelyek megőrzésére, hanem a víztározók természetközeli hasznosítására is érdemes figyelmet fordítani.

A visszatartott víz nemcsak a természetes élőhelyek megőrzését szolgálja, hanem a mezőgazdaság számára is létfontosságú. Elsősorban öntözésre fordítható, amivel aszályos időszakokban is biztosítható a növények vízellátása, de emellett a talajvíz szintjének stabilizálásához és a legeltetett állatok vízellátásához is hozzájárulhat. Így a vízmegtartás egyszerre jelent természetvédelmi és gazdasági előnyt.

A legfontosabb magyarországi vizes élőhelyek

  1. Fertő-tó (nyugati határszél): Az egyik legnagyobb kiterjedésű, sekély vizű tó, fontos madárvonulási állomás. A környék ökológiai állapota az elmúlt években aggasztóan romlott, részben beruházások miatt.
  2. Hanság: A Fertőhöz közeli egykori lápos-mocsaras terület nagy részét a múlt században lecsapolták, ma részleges rehabilitáció zajlik.
  3. Kis-Balaton: Egyedülálló madárparadicsom, a Balaton vízminőségének védelme szempontjából is fontos. Jelentős mocsaras és nádas területek találhatók itt.
  4. Hortobágy: A pusztai táj szikes tavacskái, mocsarai különleges élőhelyet nyújtanak. Az elmúlt években több vízvisszatartó fejlesztés is történt a térségben.
  5. Gemenci erdő (Duna ártere): Európa egyik legnagyobb ártéri erdője, időszakosan elöntött területeivel fontos élőhely.
  6. Béda-Karapancsa: A Duna–Dráva Nemzeti Park része, értékes ártéri ökoszisztémák jellemzik.
  7. Tisza-tó: Mesterséges tó, de természetközeli élőhellyé vált, sok madár- és halfajnak ad otthont.
  8. Rétköz és Bodrogköz: Az északkeleti országrészben fekvő, vízjárta síkvidékek – régen mocsaras területek, mára jelentősen kiszáradtak.

Emellett több kisebb, de szintén kiemelkedő ökológiai jelentőségű vizes élőhely is található hazánkban:

  • Fehér-tó (Kardoskút): A Körös–Maros Nemzeti Park része, fontos madárvonulási állomás, ramsari terület.
  • Szabadkígyósi-puszta és Nagy-Sárrét: A Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó, szikes tavakkal és időszakos vízállásokkal tarkított területek.
  • Sásdi-rét (Nyírség): Jelentős láp- és vizenyős élőhelyek kisebb, de értékes védett területen.
  • Csongrádi és Mártélyi Holt-Tisza: Természetes víztestek, amelyek árvízvédelmi és élőhelyi szerepet is betöltenek.
  • Zámolyi-medence (Velencei-tó térsége): Helyreállított vizes élőhely, madarak számára fontos fészkelő- és pihenőhely.

Hogyan jutottunk idáig?

A XIX–XX. század vízrendezési munkái – a folyószabályozások és lecsapolások – célja az árvízvédelem és a mezőgazdaság fejlesztése volt. Bár ezek gazdasági szempontból rövid távon sikeresek voltak, hosszú távon súlyos ökológiai következményekkel jártak: eltűntek az árterek, lecsökkent a talajvíz szintje, kiszáradtak a mocsarak, eltűntek a fajgazdag élőhelyek.

Ki felelős és mit lehet tenni?

A felelősség részben történelmi, részben a mai döntéshozóké. A természetvédelmi szakemberek évtizedek óta figyelmeztetnek a vízmegtartás fontosságára, de a támogatáspolitika és az agrárérdekek sokáig nem kedveztek a változásnak. Az utóbbi években azonban egyre több pozitív példa is akad: természetes medrek visszaállítása, árterek visszacsatolása, vízvisszatartó tájhasználat támogatása. Ilyen például a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben zajló élőhely-rehabilitáció, ahol fenékküszöbökkel és vízmegtartó műtárgyakkal segítik a természetes vízjárás helyreállítását. Szintén említésre méltó az Őrségben megkezdett Kerca-patak menti beavatkozás, amely a lápos területek vízháztartását hivatott javítani.

Mi kellene a változáshoz?

  • A jogszabályi környezet és a támogatási rendszer átalakítása: olyan agrár- és természetvédelmi szabályozásra van szükség, amely valóban előnyben részesíti a vízvisszatartó megoldásokat, nem pedig a gyors vízelvezetést.
  • A helyi közösségek bevonása: a gazdák, önkormányzatok és civilek aktív részvétele nélkül nem lehet hatékonyan megvalósítani a vízmegtartó projekteket, hiszen ők azok, akik napi szinten használják és alakítják a tájat.
  • Átfogó szemléletváltás: a vízre nem veszélyként, hanem szövetségesként kell tekintenünk – ez a változás a döntéshozók gondolkodásában és a mindennapi tájhasználatban egyaránt elengedhetetlen:

A jövő a vízé – vagy nélküle nincs holnap

A vizes élőhelyek nem pusztán természetvédelmi kuriózumok, hanem életfontosságú ökoszisztémák, amelyek a mi jólétünket is szolgálják. Megóvásuk és helyreállításuk a saját érdekünk. Ha ma cselekszünk, még van remény arra, hogy a magyar táj újra élő és vízzel telt világ legyen – nem csupán egy letűnt kor emlékeként, hanem a következő nemzedékek számára is megőrzött, működő valóságként.

Források: