Kék fény.
A különös nevű Szentjánosbogár tintahal (Watasenia scintillans) egy biolumineszcens fejlábú. A mindössze 7,5 cm-re megnövő állat speciális fénytermelő szervvel rendelkezik, amit fotofórának nevezünk. Ez a szerv mélykék fényt képes kibocsájtani. Nagy fotofórasejteket találunk a tapogatók végein, a szemek körül, de több ezer ilyen apró sejt borítja az állat testének egészét.
A Japánban található Toyama-öbölben elképesztő bőségben élnek ezek a világító tintahalak.
Normál esetben a vízfelszín alatt 365 méterrel élnek, azonban a hullámok gyakran a felszínre sodorják őket. Az így felkerülő tömegeket márciustól júniusig tonnaszáma halásszák. Ugyanerre az időszakra esik a tintahalak párzása. Ilyenkor milliószámra verődnek össze, hogy megtermékenyüljenek és lerakják petéiket az öbölben. Elképesztő látvány, olyan, mint egy fényshow, amikor a tintahalak egész teste fényárban úszik. Nem csoda, hogy ez az esemény ezerszámra vonzza a turistákat is.
De ilyenkor rengeteg potyázó is idesereglik: tengeri teremtmények, madarak, akik az elpusztult tintahalakból csurranó-cseppenő eledelt várják. A tintahal egyébként ínyencségnek számít a japán konyhában is.
Kora reggel, hajnali 3 óra után sétahajók indulnak a Namerikawa halászkikötőből, hogy egy rövid kirándulásra vigyék az érdeklődőket: a partoktól 1-2 km-re elhelyezett, rögzített hálókat tekintik meg. Miközben a halászok behúzzák a hálóikat, a víz felszíne kobaltkéken ragyog.
A tudósok úgy vélik, hogy ez a fényáradat számos funkciót tölt be.
Talán egymás közötti kommunikációra is használják a tintahalak, vagy épp a riválisoknak üzennek így. Elképzelhető, hogy az alakjukat álcázzák így, hogy a ragadozókat megtévesszék. Ugyanakkor arra is bevetheti az állat, hogy a zsákmányait becserkéssze. A lámpácska fel- és lekapcsolásával odacsalogathatja a kisebb halakat, majd erőteljes tapogatóival megragadja az áldozatot.
Forrás: www.amusingplanet.com
