Rokonok.
Bár mindketten a tűhalfélék családjába tartoznak, a csikóhalakat mégis sokkal jobban ismerjük, mint a tengeri sárkányokat.
A csikóhalak régies nevükön, csikócák ezerszámra kerülnek a rákászok hálóiba. A különleges élőlények másodpercenként 35-öt csapnak a hátuszonyukkal, így mozognak a vízben. Egyedi a fejük állása is, ugyanis szöget alkot a törzs tengelyével, ezáltal egy lóra emlékeztet. A csikóhalak színe is figyelemre méltó, barnák, sárgák, foltosak is lehetnek, de az igazán érdekes az, hogy elhalványodik a színük éhség, fájdalom, stressz esetén. A jóllét, bőséges eleség hatására viszont élénk színben pompáznak.
Egyedülálló a szaporodásuk is, a hím hordja magában a petéket a farka tövén található zacskóban. A legújabb kutatások szerint a hím a környező vízbe ereszti ondóját a megtermékenyítés során, és nem közvetlenül a zacskóba, ahogy azt korábban gondolták. A párzás során a nőstény a hím hasoldali költőerszényébe préseli az ikrákat.
A Hippocampus satomiae fajból került ki a legkisebb csikóhal példány, amit egy búvárvezető, Satomi Onishi fedezett fel először 2008-ban. 13,8 mm-es hosszúsága egy körömnél is apróbb. A legnagyobb csikóhalat, ami 35 cm-es Hippocampus abdominalis volt, Ausztráliában találták.
Ezzel szemben a legnagyobb tengeri sárkányt 45 cm-esnek mérték. A tengeri sárkányokat a buja természetes korallzátonyokban, tengeri fű mezőkben kereshetjük Ausztrália partjainál. Sajnos sokáig vadászták őket, majd szárítva amulettként hordták az élénk árnyalatú, szépséges állatokat, vélt ezoterikus hatásuk miatt. Szerencsére a levélszerű függelékeik a hátukon és az uszonyok mentén jó álcázást biztosítanak számukra. Külsejük lenyűgöző, színes, úszásukat a nyakrészén elhelyezkedő mellúszó és a farokrészhez közeli hátúszó biztosítja. Ezekkel a kisméretű úszókkal keltett rezgésszerű mozgást nehéz észrevenni, így olyan látványt nyújtanak, mintha a vízben lebegő tengeri hínárok lennének.
Forrás: www.guinnessworldrecords.com
